Politika

Leverte Orbánt a víz Brüsszelben – remegve adott interjút

Pestibulvar.hu

Frans Timmermans jelölése kapcsán adott egy rövid interjút Habony Árpád kinti hírügynökségének.




 

Orbán szerint már önmagában az is elég indok Frans Timmermans elutasítására, hogy Soros György embere, de a V4-ek szerinte még csak nem is ezért nem fogják támogatni őt,

HANEM AZÉRT NEM, MERT TIMMERMANS EGY “IDEOLÓGIAI HARCOS, AKI HARCOT FOLYTAT MINDENKI ELLEN, AKI AZ Ő GONDOLKODÁSÁTÓL KÜLÖNBÖZŐ MÓDON LÁTJA A VILÁGOT”.

 

Jól olvasta, ezt komolyan volt pofája kimondania a magyar miniszterelnöknek. Annak a miniszterelnöknek, akinek elnökségét más sem kísérte, mint a másként gondolkodók módszeres üldözése.

De mást is hazudott a kormányfő, azt mondta, hogy néhány európai vezető, köztük Manfred Weber és Timmermans elhatározták, hogy olyan embernek kell vezetnie az Európai Bizottságot, aki “a Soros-féle NGO-hálózat és a liberális demokrácia képviselője”.

 




Orbán szerint szerencsére ezt a folyamatot sokan próbálják megállítani, köztük a V4-ek is. Mint mondta, senki nem támogatta Angela Merkel javaslatát, “mindenki ellene szavazott”, de a német kancellár szerinte ennek ellenére sem hajlandó tudomásul venni saját uniós pártcsaládja, az Európai Néppárt “demokratikus döntését” (itt persze nincs gond a demokráciával).

“MIUTÁN KIDERÜLT, HOGY NINCS MEG A SZÜKSÉGES TÖBBSÉG, (…) FELFÜGGESZTETTÉK AZ ÜLÉST. MOST MINDENKI ÜL, SPEKULÁL ÉS EGYEZKEDIK, ÉS VÁRJA A FOLYTATÁST”

– mondta a kormányfő, majd kifejezte abbéli reményét, hogy végül mégiscsak a Néppárt fogja adni a bizottság következő elnökét.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top