Politika

Kiderült az összeg: ennyiért nyalogat ide-oda Ákos

Fotó: Beliczay László - MTI

Idén is több külső céggel kötött szerződést a Szerencsejáték Zrt., az egyik egy 2010-ben alapított piackutatással foglalkozó cég, a másik pedig egy ismert előadóművészhez köthető Bt. – közölte a napi.hu.




 

A Kutatópont 2010 elején kezdte meg működését, ami piackutatást végez. 2012-ben már 165 millió forintos megállapodást kötött a céggel a Szerencsejáték Zrt,

AMIT A 2019-2021-ES IDŐSZAKRA MÁR 732 MILLIÓRA EMELKEDETT, ÍGY EZ ÉVENTE MÁR 244 MILLIÓS KERETET JELENT A PIACKUTATÓ CÉGNEK.

 

A szerencsejáték honlapján közzétett májusi szerződésekből az is kiderül továbbá, hogy Kovács Ákos előadóművész leszerződött a lottótársasággal,

ÍGY AZ ÉNEKES CÉGE, A FEHÉR SÓLYOM BT. EGY 40 MILLIÓ FORINTOS REKLÁMSZERZŐDÉST ÍRT ALÁ MÁJUSBAN.

 




Ákos egyébként a Szerencsejáték Zrt. kulturális nagykövete, aki a lottótársaságnak köszönhetően tavaly decemberben dupla Aréna-koncertet rendezhetett. Ebből látszik mennyire megéri egy-egy közszereplőnek nyíltan kiállni a kormány mellett, hisz aki nekik lobbizik, azt segítik.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top