Politika

Lázárnak inába szállt a bátorsága – nem meri megmérettetni magát

Pestibulvar.hu

A mindig magabiztos és kajánul vigyorgó Lázár János most bizony csúnyán megfutamodott.

 




A honlapján tette közzé Lázár, hogy nem vállalja el a Fidesz felkérését, hogy Hódmezővásárhelyen polgármester-jelölt legyen. Hosszú írásában egyebek mellett azt írta, nagy megtiszteltetés számára a jelölés. Kifejti, hogy mennyire egyhelyben topog most a város, és neki is nagy szerepe lesz benne, hogy újra indítsák majd, és kitér arra is, hogy az előzetes kutatások alapján bizony jó esélye van a győzelemre.

 

Most kapaszkodjon meg mindenki, mert most jön az, amit senki nem várt volna, az indoklás, hogy mégis, ennek ellenére miért nem fogadja el a felkérést:

“NEM A VERESÉGTŐL TARTOK TEHÁT, HANEM A GYŐZELEMTŐL. ATTÓL A HATÁSTÓL, AMIT EZ A GYŐZELMEM MA A VÁROS KÖZÉLETÉRE GYAKOROLNA.”

 

No, ezt azért nem gondoltuk volna, de tovább olvasva a volt polgárpestert, meg is magyarázza, mire is gondol konkrétan:

“Hiszek azonban abban, hogy ebben a játszmában nem szabad felvenni a kesztyűt. Nem lehet pusztán az a célunk, hogy a másik veszítsen: azt kell szem előtt tartanunk, hogy végre Vásárhely nyerjen. Éppen ezért új jelöltre és új csapatra van szükség a város vezetésében. Olyan polgármesterre, aki be tudja fejezni a mai polgárháborút, ezt a végtelenített kampányt, amely minden vásárhelyinek oly sokba került és kerülne még a következő években.”




 

Lázár olyan rezzenéstelenül jelenti mindezt ki, mintha semmi köze nem lenne a kialakult politikai polgárháborúhoz, mintha ő nem tett volna keresztbe az új polgármesternek ahol csak tudott. Az a helyzet, hogy nagyon kilóg a lóláb, magyarázhatja ezt akárhogy is,

EGYSZERŰEN CSAK GYÁVA ÉS NEM VÁLLALJA FEL A BUKÁS KOCKÁZATÁT.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top