Politika

Csúnyán megvezették Orbán, ezt bizony benézte

Pestibulvar.hu

Orbán szereti magát úgy beállítani, mint Európa erős emberét és legdörzsöltebb politikusát. Azonban az általa “új fiúnak” titulált Macron és Merkel úgy megvezették, hogy mire észrevette, addigra már minden elveszett számára.




 

Ugyanis, Orbán az EP választások után a V4-ekkel egyetemben csak arra koncentrált, hogy ki NE legyen az Európai Bizottság elnöke. Egyértelműen nem szerette volna sem Timmermans, hiszen ő bírálta talán a legerősebben Orbánt a kampányban, Weberről pedig már egy 180 fokos fordulat után kijelentették, hogy alkalmatlan a posztra, mert megsértette a magyarokat. Értsd: bírálta a kormányt.

 

Orbán szétzilálni, ellenállni mindig is jobban tudott mint építeni. Most azonban úgy el volt foglalva azzal, hogy betegyen két ellenlábasának, hogy közben a úgy osztották le a lapokat a szeme előtt, hogy észre sem vette. És, hogy miért lesz Orbánnak rémálom ez a ciklus? Mutatjuk a legfontosabb posztokat!

  1. Európai Bizottság elnöke: Ursula von der Leyen. Merkel szoros szövetségese, de megrögzött föderalista is, aki gyengébb nemzetállamokat és erősebb EU-t szeretne, olyan Európai Egyesült Államokat. Ez szöges ellentétben áll Orbán elképzelésével.
  2. Európai Bizottság elnökhelyettesei: Frans Timmermans és Margrethe Vestager. Ehhez nem kell sokat hozzáfűzni, Timmermans ugyanazt fogja folytatni, amit eddig, a jogállami ügyeket fogja kezelni, ami ugye problémás Orbánnak. Vestager sem Orbán párti, a kampányban járt Magyarországon, a Momentum meghívására. Ő sem lesz puszi pajtás.
  3. Európai Néppárt frakcióvezetője: Manfred Weber. Az az ember, akit sikerült Orbán vezetésével úgy kicsinálni, hogy sem a bizottság, sem a parlament elnöke nem lett belőle. A Fidesz felfüggesztése után nem kérdés, merre fog elindulni Weber.
  4. EU külügyi főtárgyaló:Joseph Borrell lett az EU kvázi külügyminisztere, aki még spanyol külügyminisztersége alatt egy fórumon xenofóbiával vádolta meg Magyarországot, illetve azzal, hogy a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, nincs sajtószabadság, továbbá pszeudodemokráciának nevezte az országot, a térség többi államával együtt. Ez sem egy jó ómen Orbán számára.
  5. Európai Központi Bank elnöke: Christine Lagarde, az IMF eddigi vezérigazgatója. Igen annak az IMF-nek, akiket Orbánék “hazazavartak”. Biztos emlékszik még arra a stílusra, amit akkoriban velük szemben nyomott a kormány.

 




Úgy tűnik, nincs egy olyan ember sem vezető pozícióban, aki a legkisebb mértékig is szimpatizálna Orbánnal. Juncker volt az utolsó, aki baráti viszonyt ápolt vele, meg is kapta a jutalmát, tele plakátolták vele és Sorossal a várost, nagyon sötét időket idézve.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top