Politika

Ember élet lehet az ára, de senki nem törődik vele

Pestibulvar.hu

Egyre több a probléma az egészségügyi rendszerben. Korábban egy hétvégén a négy budapesti sürgősségi központból három nem tudott betegeket fogadni, így a fennmaradó egynek kellett kiszolgálnia a sürgős esetek ellátását, majd később egy érsebész halála miatt maradtak el fontos műtétek.




AZT, HOGY AZ EGÉSZSÉGÜGY PENGEÉLEN TÁNCOL, A MOSTANI HELYZET IS JÓL MUTATJA, MIVEL TÖBB FŐVÁROSI KÓRHÁZBAN OKOZOTT HATALMAS PROBLÉMÁT AZ, HOGY NEM MŰKÖDTEK A LEGNAGYOBB MELEGBEN A LÉGKONDICIONÁLÓ BERENDEZÉSEK.

 

Míg a problémát megpróbálják elbagatellizálni, a veszély igenis valós, hisz ezek a berendezések a műtőkben nem a kényelmet szolgálják ki, hanem fontos részei a beavatkozásoknak.

A műtősöknek sokszor ólom mellényben kell dolgozniuk, melyre még a műtős köpenyt is fel kell venniük, így ha a műtőben 30 fok van a megszokott 16 fok helyett, akkor kevésbé tudnak koncentrálni az orvosok. A nagy meleg ráadásul a fertőzések elősegítője is, így azok megelőzésére is szolgála műtőkben a légkondicionáló, ami a levegő hűtése mellett alacsony páratartalmat is biztosít – közölte az index.hu.




 

Most a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi kórházában romlott el több műtőben is a klímaberendezés, korábban pedig a Jahn Ferenc Dél-pesti kórházából és a Szent Imre kórházból ugyanezt jelentették.

A Jahn Ferenc Dél-pesti kórházban ez a jellegű probléma már évek óta fennáll, több éve rossz már a légkondi, így nyáron a műtétek közben mindenkiről folyik a víz. A rendszer egészen három héttel ezelőttig kisebb nagyobb gondokkal üzemelt, amikor is végleg felmondta a szolgálatot.

A PROBLÉMA ORVOSLÁSÁRA MOBILKLÍMÁKKAL PRÓBÁLJÁK MEG LEHŰTENI A MŰTŐKET, ÍGY A 6 MŰTŐBŐL MOST 3 MŰKÖDIK.

 

A rendszer meghibásodása miatt végül 6 műtétet kellett lemondani, amiket aztán a kötöző helységben bonyolítottak le. Ezek a helységek nem a nagyobb beavatkozások kiszolgálását hivatottak ellátni, csak az altatás nélküli kis műtétek zajlanak itt. A kötözőbe áttelepített 6 nagy műtét miatt pedig 12 kis műtétet kellett törölnie a kórháznak.

A LÉGKONDICIONÁLÓK MEGHIBÁSODÁSA MIATT, AMIK NAGYJÁBÓL KÉT NAPIG NEM MŰKÖDTEK, A KÓRHÁZBAN TÖBB MINT EGY TUCAT BEAVATKOZÁS CSÚSZOTT, AMI KOMOLY PROBLÉMA AZ ÍGY IS TÚLTERHELT EGÉSZSÉGÜGYBEN.

A lap megkeresésére a Jahn Ferenc kórház azt nyilatkozta, hogy a berendezések szereléséhez szükséges alkatrészeket már megrendelték, és végül átszervezéssel oldották meg a szükséges beavatkozások ellátását.




 

Jelenleg a legegyszerűbb megoldásnak a kórházak a klímák meghibásodásának orvoslására azt találták ki, hogy mobilklímákat telepítenek a műtőkbe, amik viszont sokkal nagyobb kockázatnak tekinthetők. A műtőkben a megfelelő levegőt steril klímaberendezések biztosítják, a mobilklímák azonban ezt nem teszik lehetővé. A bennük lévő szennyeződések tovább növelik a fertőzésveszélyt, ezért sokkal nagyobb figyelmet kéne szentelnie a kórházak vezetésének arra, hogy a steril klímaberendezések jól működjenek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top