Politika

Hihetetlen ötlettel állt elő a kormány – Orbán régi álmát teljesítenék be

Pestibulvar.hu

Egy még titkos kormányzati előterjesztés került a hvg.hu birtokába, mely szerint beteljesülne az az ígéret, amit Orbán Viktor mondott még korábban. A miniszterelnök kijelentette, hogy




“HA TÁMADJÁK A KISVASUTAT, AKKOR MEG KELL HOSSZABBÍTANI BICSKÉIG, ÉS HA AKKOR IS TÁMADJÁK, AKKOR MEG LOVASBERÉNYIG”.

 

Úgy látszik a miniszterelnök nem beszélt a levegőbe, valószínűleg ő már akkor is pontosan tudta, hogy meg lesz hosszabbítva a jelenleg szinte teljesen kihasználatlan kisvasút az adófizetők pénzéből, bár a lap szerint a javaslatban kiemelik, hogy nagyjából 1,5 millió utas vonatozik így.

A MOSTANI TERVEK SZERINT NEM CSAK A FELCSÚTI KISVASUTAT HOSSZABBÍTANÁK MEG, HANEM FELÚJÍTANÁNAK TÖBB MÁS VONALAT IS A KÖVETKEZŐ 2 ÉVBEN, MELYRE 12 MILLIÁRD FORINTOT FORDÍTANA A KORMÁNY.

 




A fejlesztés II. ütemének indulása mellett terveznek egy hegyi kisvasutat is építeni Salgótarjánban, hogy „átélhetővé tegye a bányászatot”, de a kormányban már felmerül egy saját kisvasút-járműcsalád ötlete is.

Jelenleg a felcsúti kisvasút egy 6 km-es szakaszon jár az Alcsúti Arborétum és a Puskás Akadémia között, ezt szeretnék most meghosszabbítani egy Bicske-Felcsút és egy Alcsútdoboz-Vértesacsa-Lovasberény vonalszakasszal.

 

A kormány terve ellen azonban kifogással élt a Pénzügyminisztérium, és a forrás nagyságrendjének felülvizsgálatát, az időbeni átütemezését és “egy esetleges pályázati rendszer kidolgozását” is javasolták. A Pénzügyminisztérium felvetésére azonban a javaslat készítői azt hozták fel, hogy a kormány a korábban a kisvasútra szánt 6 milliárdos összeget is megemelte 10 milliárdra, így “ezzel is bizonyított a fejlesztés fontossága, szükségszerűsége”, tehát figyelmen kívül hagyják a kifogást.




 

A térség fideszes országgyűlési képviselője már egy évvel korábban bejelentette, hogy tovább fogják építeni a vasútvonalat, ami jelenleg veszteséget termel. A beruházást korábban az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága is ellenőrizte, mivel annak építéséhez összesen 600 millió forinttal járult hozzá az EU.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top