Politika

Ezek a módosítások önt is érinthetik majd – Szigorítások és áremelés várható!

Pestibulvar.hu

Pénteken döntött arról a parlament, hogy szigorítják a nagyobb rendezvények rendezésének, belépésének szabályait, így a jövőben minden olyan rendezvényen rögzíteniük kell a szervezőknek a résztvevők adatait, melyen 25 ezer főnél többen vesznek részt – közölte az atv.hu.




 

Az adatrögzítés célja a bűncselekmények megelőzése, illetve elsősorban a terrorcselekmények megelőzése és felderítése lenne, valamint elősegítenék ezzel a körözött bűnözők felderítését és azok elfogását.

A SZERVEZŐKNEK RÖGZÍTENIÜK KELL A JEGYVÁSÁRLÓK NEVÉT, ÁLLAMPOLGÁRSÁGUKAT, SZÜLETÉSI IDEJÜKET, NEMÜKET, VALAMINT A SZEMÉLYI OKMÁNYT KIÁLLÍTÓ ÁLLAMOT ÉS AZ OKMÁNYON SZEREPLŐ ARCKÉPET IS.

 




A törvényhozók változtattak továbbá az alapítvány fogalmán is, így az a jövőben külföldi alapítványok is igénybe vehetik majd a személyes illetékmentességet magyarországi vagyonszerzéseikkel, valamint a Magyarországon kezdeményezett közigazgatási hatósági, bírósági eljárásaikkal összefüggésben, ha teljesítik a civil örvény szerinti közhasznúság kritériumait.

A SPORTLÉTESÍTMÉNYEK FENNTARTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA IS VÁLTOZNI FOG, ÍGY A TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSSAL TÖBB PÉNZHEZ JUTHATNAK MAJD A SZERVEZETEK, MELYBŐL FINANSZÍROZNI TUDJÁK AZ ADOTT SPORTLÉTESÍTMÉNYEK KÖLTSÉGEIT.

 

A sportszervezetek pályázhatnak majd a saját tulajdonban vagy kizárólagos használatukban lévő sportcélú ingatlanuk üzemeltetési költségének támogatására, így annak maximuma 300 millióról 600 millió forintra emelkedik majd a jövőben.




A JÖVŐ ÉVI KÖLTSÉGVETÉS ELFOGADÁSÁVAL A PARLAMENT ÚGY DÖNTÖTT, HOGY HÁROM LÉPCSŐBEN FOGJÁK AZ UNIÓS SZINTRE EMELNI A CIGARETTA JÖVEDÉKI ADÓMÉRTÉKÉT,

így az 2021. január 1-jére eléri majd az uniós adóminimumot, ami jelentős drágulást fog eredményezni az elkövetkező időszakban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top