Politika

A Fidesz azért pénzeli a Hungaroringet, hogy kilophassák a milliárdokat

Pestibulvar.hu

A Fidesz a világ legegyszerűbb módszerével lopja el a magyar emberek befizetett adóját. Találnak vagy létrehoznak valamilyen céget, aminek valamilyen megbízást adnak, vagy egyszerűen csak támogatásra érdemesnek minősítik, beleöntik a rengeteg milliárdot, amit tőlünk beszednek, majd az így magánvagyonná vált pénzt a vállalkozás tulajdonosai kiveszik, és onnantól már arra költik, amire akarják. Iszonyú összegeket szivattyúznak így át az állami költségvetésből magánzsebekbe!




 

Most épp a Hungaroring Zrt.-ről derült ki, hogy az is egy ilyen pénzszivattyú. A G7 nevű portál arról ír, hogy miközben az állam évente csaknem 13 milliárd forinttal támogatja a Forma-1-es versenyek szervezésével és a mogyoródi versenypálya fenntartásával foglalkozó céget, aközben a vállalkozás osztrák tulajdonosai éves szinten 2,4 milliárd adózott profitot vesznek ki!

 

Nem valószínű, hogy a magyar államnak ne tűnt volna fel, hogy az általuk adott támogatásból itt valakik gazdagodnak. Vagyis

A HÁTTÉRBEN TITKOS MEGÁLLAPODÁS ÁLLHAT AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁS VISSZAOSZTÁSÁRÓL.

 

A portál még azt is megemlíti, hogy bár az állami vezetők gyakran érvelnek a Hungaroring állítólagos turisztikai hatásáról, de ezzel kapcsolatosan semmilyen elemzés nem készült.




 

Ugyancsak vérforraló, hogy eközben Angliában a hasonló összegből gazdálkodó, silverstone-i Forma-1-es versenyeket szervező ottani cég állami támogatás nélkül is négyszeres bevételt ér el és vastagon nyereséges – pedig az angol cég 153 embert alkalmaz, a Hungaroring meg csak 24-et, és a kinti költségek is jóval nagyobbak. Az is igaz viszont, hogy

ANGLIÁBAN A FORMA-1-ET ÜZLETI ALAPOKON MŰKÖDTETIK, MÍG NÁLUNK EZEN KERESZTÜL LOPJÁK EL AZ ÁLLAMI PÉNZEKET.

 

Így lesz a magyar emberek számára még az is veszteséges, ami máshol óriási hasznot hoz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top