Politika

Orbán apjának bányacége évről évre egyre jobban teljesít

AFP Photo/Kisbenedek Attila

Az elmúlt években hihetetlen módon növekedett Orbán Viktor apjának bányacége, már ami a bevételeket illeti, tavaly pedig felért a csúcsra, lekörözve a nagy vetélytársakat – közölte a 444.hu a Direkt36összeállítása alapján.




 

Igaz, hogy a Dolomit Kft. évek óta a piac egyik legjobban teljesítő cége, de csak 2018-ban tudta lekörözni az összes konkurenst egy fontos területen:

A PIACVEZETŐ BÁNYACÉGEK KÖZÜL A LEGMAGASABB ÁRBEVÉTEL ARÁNYOS NYERESÉGRÁTÁJÁT, AZ ORBÁN APJÁNAK TÖBBSÉGI TULAJDONÁBAN ÁLLÓ CÉG ÉRTE EL.

 

(A nyereségráta tulajdonképp azt mutatja meg, hogy a céghez befolyt pénzből mennyi marad a tulajdonosoknál.)

Az Orbán apjának bányája, mely temérdek mennyiségű állami beruházás résztvevője lett az elmúlt években, 2018-ban 4,6 milliárd forintos árbevételt hozott össze, így 1,9 milliárd forintos profitot termelt a tulajdonosoknak. Ez 41,3 százalékos nyereségrátát jelent, ami a teljes piacot tekintve is kiemelkedően magasnak számít.

 




A Dolomit Kft. sikeres évét jól tükrözi az is, hogy nyereség szempontjából még a külföldi cégek sem tudták megelőzni Orbán apjának bányacégét. Magyarországon az egyik legnagyobb hasonló tevékenységű cégnek a francia tulajdonú Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. számít, de tavaly az ő nyereségrátájuk csak 4,2 százalék volt, ami jócskán alulmarad a Dolomit Kft. 41,3 százalékához képest.

A LAP ELEMZÉSE AZT IS KIMUTATTA, HOGY AZ ELMÚLT TÍZ ÉVBEN, AZAZ NAGYJÁBÓL MIÓTA AZ ORBÁN-KORMÁNY HATALMON VAN, A DOLOMIT KFT. NYERESÉGRÁTÁJA JÓCSKÁN AZ ÁTLAG FÖLÖTT TELJESÍTETT.

 

Megkérdezték a kimagasló sikerről Orbán Viktor sajtófőnökét is, aki röviden csak annyit válaszolt az üggyel kapcsolatban, hogy “a miniszterelnök nem foglalkozik üzleti kérdésekkel”.

 

A bányászati szakágazatban tevékenykedő nagyobb cégek közül többet is megkeresett a lap, hogy kommentálják a Dolomit eredményeit, de a téma “politikai jellege” miatt nem akarták válaszolni, azonban volt, aki név nélkül vállalta az interjút.

EGYIKÜK AZT VÁLASZOLTA, HOGY “EZT CSAK IRÁNYÍTVA LEHET ELÉRNI. HA GYURCSÁNY FERENC VEZETNÉ EZT A CÉGET, AZ EREDMÉNY JÓVAL SZERÉNYEBB LENNE”.

 

A másik százmilliós forgalmú cég vezetője, mikor a Dolomit sikereiről kérdezték, először nevetve reagált:

“EZ AZ ORBÁNÉKÉ? AKKOR NEM KELL MAGYARÁZNI, ITT MÁSFAJTA RENDSZER MŰKÖDIK.”

 




Azonban hozzátette azt is, hogy alapjában véve jó minőségű anyagokat állítanak elő, bár emiatt sokkal magasabb áron is dolgoznak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top