Politika

Ez minden nyugdíjasra hatással lesz – Csökkenni fog a nyugdíjakra szánt összeg!?

Pestibulvar.hu

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének (NYPOE) elnöke volt a vendége az ATV Start című műsorának, melyben arról beszélt, hogy a nyugdíjasokkal kapcsolatos kérdésekben nem szeret tárgyalni a jelenlegi hatalom.




SZERINTE CSAK NÉPSZAVAZÁSI KÉRDÉSEKKEL LEHET BÁRMIFÉLE REAKCIÓT KICSIKARNI A KORMÁNYPÁRTIAKBÓL, MÁSKÜLÖNBEN SZÓBA SE ÁLLNAK VELÜK.

 

A NYPOE elnöke elmondta továbbá azt is, hogy szerinte a kormány “nem korrekt”, mivel igaz ugyan, hogyidőnként minimálisan nőnek a nyugdíjak, de az infláció még ezt a kis mértékű növekedést is “lelépi”.

KARÁCSONY SZERINT POLITIKAI AKARAT AZ, HOGY NEM JUT TÖBB AZ IDŐSEKNEK.

 

Egy elemzés kimutatta, hogy a fenntartható nyugdíjrendszer érdekében ma Magyarországon 72 éves korig kéne kitolni a nyugdíjkorhatárt, máskülönben összeomlik a rendszer a jelenlegi szabályozással.

Ezt az elemzést abból szűrték le, ami megpróbálja megjósolni a népességszámot 2100-ra, bár az elnök szerint ez lehetetlen. Így szerinte ez csak “rosszindulatú hangulatkeltés”, mivel képtelenség megjósolni milyen körülmények lesznek majd száz év múlva a világon és Magyarországon.




 

A műsorvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a minimális nyugdíjak nem emelkednek, ráadásul az időskori juttatások egyre jobban elszakadnak a bérektől.

 

Az egyesület elnöke szerint ennek hátterében “politikai akarat” áll, ami nem megfelelőképp gazdálkodik az erőforrásokkal és “eszközteleníti a nyugdíjasokat”.

 

Jelenleg a GDP 9 százalékát fordítja a kormány nyugdíjakra,

DE EZ KARÁCSONY MIHÁLY SZERINT AZONBAN CSÖKKENNI FOG, MIVEL EGÉSZ EGYSZERŰEN POLITIKAILAG FONTOSABBNAK TARTOTT CÉLOKRA FOGJÁK FELHASZNÁLNI EZEKET AZ ÖSSZEGEKET.

 

Hozzátette, hogy Magyarországgal szemben az uniós átlag, amit a GDP-ből nyugdíjakra fordítanak, az 11-13 százalék körül van.

 




Karácsony elmondta azt is, hogy megpróbálják folyamatosan előtérben tartani a nyugdíjakkal kapcsolatos problémákat,

DE JELENLEG A KORMÁNY SEM VELÜK, SEM MÁS TÁRSADALMI CSOPORT ÉRDEKKÉPVISELŐ SZERVEZETÉVEL NEM TÁRGYAL.

 

Hozzátette, hogy a “kormány nem korrekt”, mivel bár az ígért emeléseket megadja, de az infláció magasabb ezeknél, így lényegében kevesebből gazdálkodhatnak a nyugdíjasok.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top