Belföld

Újabb futballpályát kap Mezőkövesd, ezúttal fedettet

2016-ban még azon csodálkoztunk, hogy egyáltalán mi szükség van a mezőkövesdi futballklubra, aminek az elnöke akkor éppen az adóhatóság feje volt. Tállai András azóta is fontos tisztséget tölt be, belügyminisztériumi államtitkár, és akkor még nem sejthettük, hogy a 800 millióból felújított futballstadion csak az egyik lába a magyar központi költségvetésnek köszönhetően formálódó mezőkövesdi futballbirodalomnak. De már körvonalazódik, hogy hogyan folytatódik a klub sorsa: újabb, futballpálya épül, ezúttal fedett focipálya.



 

A mezőkövesdi híreket követő Mezőkövesd képekben nevű oldal fényképe szerint szerkezetileg már kész a legújabb sportcsarnok, amit ezúttal TAO-pénzből építenek a városban.

A Mezőkövesd Zsóry hivatalos honlapjánviszont azt írják, hogy nem is egy, hanem két csarnok épülhet:

Utánpótlás és felnőtt sportcentrum épül két nagyméretű, kivilágított füves játéktérrel. Készül egy fedett, nagyméretű műfüves játéktér, valamint egy kézilabdapálya-méretű csarnok is. Lesznek edzőtáborozásra alkalmas szálláshelyek is.

A mezőkövesdi professzionális sport infrastruktúra tehát az utóbbi öt évben folyamatosan fejlődik. Az építkezésről és a csarnok átadásáról szerettünk volna bővebben tájékozódni, de a Mezőkövesd Zsórynak elküldött kérdéseink sorsáról csak annyit tudunk meg, hogy azokat eljuttatták az illetékesekhez, de választ egy hete nem kaptunk.

A klub már a  2017-es TAO-igénylésében  említi a csarnokot. A jóváhagyott sportfejlesztési program szerint azt az idén június 30-án át is kellett volna adni. Ebben a programban írnak összegekről is, szerepel mint elő- és utófinanszírozott ingatlan, az előbbiből 288 millió forintra igényeltek TAO-t, 123,5 millió forintos önrész mellett (összesen 411 millió forint), az utófinanszírozáshoz 425,5 milliót TAO-ból, 182 milliós önrészből tennék ki (összesen 607 millió forint).

Mezőkövesd képviselőtestülete ehhez képest csak tavaly nyár elején  döntött  (105/2018) arról, hogy a város területéből a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. részére 6600 négyzetméteres területet ad át 15 évre négyzetméterenként havi két forintért, tehát havonta összesen 13200 forintért, és hozzájárultak egy 70*40-es fedett edzőcsarnok építéséhez. A helyrajzi szám alapján ez a Bazsarózsa utcában lévő camping, amit – kihasználatlanságra hivatkozva – teljesen megszüntettek.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top