Politika

Ukrajna be akar üzemelni egy 30 éve rohadó atomerőművet, a magyar határtól 500 kilométerre (+fotók)

nyugatifeny.hu

A csernobili katasztrófa miatt hagyták félbe az építését.




Az 1980-as években elkezdett, félkész reaktorblokkokat tervez befejezni és üzembe állítani Ukrajna a magyar határtól 500 kilométerre fekvő Hmelnickij-ben.

 

A tervek szerint 2000 MW teljesítményű atomerőmű épülne fel itt, tehát nagyjából akkora, mint a Paksi Atomerőmű.

 




Hmelnickij-ben már működik két atomerőművi blokk. A 3-as és 4-es blokkok építését azonban csak elkezdték 1985-86-ban, a csernobili katasztrófa utáni atomellenes hangulatban a projekteket leállították.

 

Jelenleg ilyen állapotban vannak a félkész blokkok:




 

Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető állami vállalat, az Energoatom 2005-ben kezdett újra komolyabban foglalkozni a félbehagyott 3-as és 4-es blokkok befejezésének gondolatával.

 

Az építésre kiírt tendert 2008-ban nyerte meg az orosz Roszatomleányvállalata, az Atomsztrojexport. A 2010-ben megkötött megállapodás tartalmazta azt is, hogy a projekthez Oroszország nyújt hitelt.

 

A projektet a 2014-es ukrajnai háború akasztotta meg újra, aminek következtében 2015-ben Ukrajna felmondta az orosz féllel kötött szerződést. A jelenlegi elképzelések szerint a cseh Skoda gyártaná és építené fel a reaktorokat.

 

A továbbépítési terv azért ad aggodalomra okot, mert egy kijevi intézet megállapította, hogy az építmény számos helyen sérült, a vas szerkezetek korrodáltak, a beton helyenként megrepedt.

 

Egy másik, 2012-ben készült vizsgálat szerint az épületszerkezetet kizárólag felújítás után lehetne használni – de bizonyos részeket még így sem.

 

Az Osztrák Környezetvédelmi Hivatal is készített egy elemzést, amelynek egyik legfontosabb megállapítása, hogy a Hmelnickij 3-as és 4-es blokkok megvalósíthatósági tanulmánya nem tartalmaz megnyugtató információkat a meglévő épületszerkezetek állapotáról, és nem derül ki belőle, hogyan kezelné a beruházó a több mint 30 éves, félkész építmények öregedését.

 

Jelenleg a Hmelnickij 3-as és 4-es blokkok környezetvédelmi hatásvizsgálati eljárása folyik, ebbe kapcsolódhatna be Magyarország is.




 

Azaz csak kapcsolódhatott volna. Az ukrán Környezetvédelmi Minisztériumegyik munkatársa ugyanis elmondta, hogy Magyarország elmulasztott egy határidőt, és nem jelezte időben, hogy a jelenleg zajló eljárásban részt kívánna venni.

(Átlátszó.hu / 24.hu / Nyugati Fény)




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top