Politika

Orbán iszonyúan retteg! – Tusnádfürdő a bizonyíték!

Pestibulvar.hu

Belegondolt már bárki, hogy egy ország miniszterelnöke miért rendszeresen egy másik ország területén ismerteti a jövőre vonatkozó elképzeléseit? Miért van az, hogy Orbán csak Tusnádfürdőn mer kiülni „a nép” elé? Mert itthon a közelébe sem lehet férkőzni: amikor pár perc erejéig leereszkedik az emberek közé a Karmelita kolostorból, az akkor is előre meg van komponálva. Vagy egy előre alaposan leinformált választójához látogat („Helló, röfik!”), vagy az odacsődített hívei gyűrűjében látható pár percig – bár ilyenkor is általában testőrök hada veszi körül. Kérdezni nem lehet tőle, erről Havasi Bertalan személyesen gondoskodik, ha pedig mégis megszólal, csak gondosan kiválasztott mikrofonállványok előtt teszi ezt.




ORBÁN HAZAI KÖRNYEZETBEN MÁR RÉGÓTA BETEGESEN FÉL AZ EMBEREK HARAGJÁTÓL!

 

A határon túl, Tusnádfürdőn azonban ettől nem kell tartania. Ott ugyanis olyan emberek között lehet, akiktől nem kell tartania. Azok, akik odacsődülnek, itthoni elvakult fideszes hívek, akik még a hosszú utat is vállalják, csak hogy láthassák a vezért, illetve olyan határon túli magyarok, akik egyrészt semmit sem éreznek Orbán itthoni ámokfutásából, hisz nem itt adóznak, őket nem sanyargatja… másfelől pedig ömlik hozzájuk a Fidesztől a pénz, amiért természetesen hálásak.

 

A nagyváradi püspöki palotára 2 milliárd forintot, a sepsiszentgyörgyi kultúrház építésére 4 milliárdot, az Erdélyi Református Egyházkerület támogatására pedig 27 milliárdot (!!!) kaptak a határon túli magyarok – természetesen a magyar adófizetők pénzéből.

EZÉRT MEGY ORBÁN KÜLFÖLDRE HŐST JÁTSZANI: ILYEN IDEÁLIS KÖRÜLMÉNYEKET UGYANIS CSAK KÜLFÖLDÖN TUDNAK SZÁMÁRA BIZTOSÍTANI.

 




Itthon egészen biztosan mindig lenne valaki, aki szembesítené Orbánt a valósággal. Tudja, hogy itthon nagyon dühösek rá, de Tusnádfürdőn eljátszhatja a demokratát, aki lám, kiül egy asztal mögé és nyugodtan beszélhet, viccelődhet és megoszthatja a jövőről szóló elképzeléseit.

VAJON MIT SZÓLNA EGY SZLOVÁK VAGY ROMÁN, HA A MINISZTERELNÖKE NEM MERNE OTTHON ELÉJE ÁLLNI? BIZTOS NEM SZAVAZNA RÁ!

 

Orbán is egyre nehezebben tartja fenn a bátorság és a lazaság látszatát. A lelke mélyén valójában retteg.Számos jelét láthatjuk ennek a szájnyalogatástól a merev, kínos vigyorokig.

CSAK IDŐ KÉRDÉSE, MIKOR OMLIK ÖSSZE. DE LÁTNI FOGJUK.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top