Politika

Kiszivárgott: több országban nyomoznak Orbánék után – Tiborcz és Mészáros is bajban lehet

Pestibulvar.hu

Az FBI után az OLAF is megerősítette, hogy már folyik a nyomozás a Microsoft-ügyben.




 

Tovább gyűrűzik a Microsoft-botrány. Mint ismert, a gyanú szerint a magyar Microsoft nem közvetlenül, hanem jó kormányzati kapcsolattal rendelkező cégeken keresztül adta el szoftvereit az államigazgatásnak. Az esetek nagy részében mindezt ráadásul jelentősen túlárazva, akár 50-60 százalékkal drágábban tette meg. Az extraprofittal állítólag egyelőre ismeretlen magyar döntéshozókat kentek meg, hogy érdekeltek legyenek az ügyletben.

 

Bár nem tudni, pontosan kikről van szó, azért sejteni lehet, az üggyel kapcsolatban ugyanis

FELMERÜLT TIBORCZ ISTVÁN ÉS MÉSZÁROS LŐRINC KÜLÖNBÖZŐ CÉGEINEK NEVE IS.

 




Sokat elárul nemcsak a magyar, de az amerikai jogállam helyzetéről is, hogy azért nem került az ügy bíróság elé, mert a helyi Microsoft 25,7 millió dollárt kifizetett az amerikai államnak büntetésként, lényegében pénzzel kiváltva, hogy bárkit felelősségre kelljen vonni. Hamarosan kiderül, az OLAF vizsgálatának lesz-e bármilyen következménye.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top