Politika

Kovács Zoltán megválaszolta, miért nem beszél Orbán a független sajtóval

MTI Fotó: Kovács Attila

Népszava interjúzott röviden a kommunikációs államtitkárral.




 

A lap azt kérdezte tőle, hogy miért nem ad interjút Orbán a kormánykritikus médiumoknak. Idézzük Kovács válaszát:

“AZ ÉRTELMES PÁRBESZÉDNEK VANNAK FELTÉTELEI. ILYEN PÉLDÁUL, HOGY A MAGÁT KORMÁNYKRITIKUSNAK TARTÓ SAJTÓ TUDJON OLYAN KÉRDÉST FELTENNI, AMELYBŐL NEM SÜT ELEVE AZ ELFOGULTSÁG.”

 

Szerinte 8-9 éve tudatos narratívaépítés zajlik Magyarország ellen, melyben a “magyarok” a fekete bárányok. Hogy miért gondolja magukat ekkora áldozatnak az, akinek a kormánya 9 éve gyakorlatilag korlátlan hatalommal kormányoz Magyarországon, az sajnos nem derült ki.

Porszem kerülhetett ugyanakkor a gépezetbe, mert a témában megkérdezték Kósa Lajost is, aki Kovácsétól merőben eltérő választ adott. Mint mondta,

“EGY POLITIKUSNAK EGYÁLTALÁN NINCS INTERJÚADÁSI KÖTELEZETTSÉGE”.

 




Orbán szerinte mégis szokott érintkezni a nem baráti sajtóval. (Micsoda kegyes ember – a szerk.) Erre példaként azt hozta fel, hogy év elején tartott egy sajtótájékoztatót, nőnapon pedig meghívott magához kormánykritikus női újságírókat a Karmelita kolostorba.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top