Politika

A miniszterelnök állami támogatással jutalmazza a hozzá lojális közösségeket

Pestibulvar.hu

Úgy látszik megéri jóban lenni Orbán Viktorral, és ha valaki jóban van vele, akkor a kormány támogatást nyújt. Így van ezzel a Svábhegyi Református Egyházközség is, ami már többször részesült támogatásban, hála a miniszterelnöknek – közölte a 444.hu .




A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány támogatást nyújt az Egyházközségnek, hogy megvalósuljon a svábhegyi református óvoda és a hozzá tartozó kiszolgáló létesítmények.

A CÉL ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN PEDIG ORBÁN VIKTOR FELSZÓLÍTOTTA VARGA MIHÁLY PÉNZÜGYMINISZTERT, HOGY 2020-BAN ÁLLJON AZ EGYHÁZKÖZSÉGE RENDELKEZÉSÉRE 944 335 000 FORINT.

A miniszterelnök kedvelt gyülekezete korábban is nagy figyelmet kapott a kormánytól, így 2017-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították a templombővítését, és az ahhoz szükséges telkeket pedig az állam vásárolta meg több száz millió forintért. Tavaly pedig a parókia befejezéséhez kapott a Svábhegyi Református Egyházközség egy 27 millió forintos állami támogatást.




Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

forrás



Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top