Politika

Durva fordulat: Trumpnak elege lett – diplomáciai háborút hirdetett Orbán ellen

Forrás: Daniel MIHAILESCU and SAUL LOEB / AFP

Az amerikai elnök a Putyin-bank beengedésén borult ki.




 

Erős diplomáciai nyomást helyezett az Orbán-kormányra az amerikai kabinet, miután az széles körű jogosítványokat és mentességet adott a putyini Nemzetközi Beruházási Banknak. Ismeretes, ez az a bank, amivel Orbán lényegében beengedte a schengeni határok mögé az orosz elnök trójai falovát, a bank ugyanis nem csak adó- és járulékmentességben részesül, a dolgozói még diplomáciai mentességet is kapnak.

 

Az erős orosz érdekeltség miatt több kormány is kifejezte aggodalmát, az ügy a legérzékenyebben azonban az amerikaiakat érintette, akik konkrét lépéseket is kilátásba helyeztek, ha Orbánék nem rendezik megnyugtatóan a helyzetet. A Népszava szerint azzal pl. sokat segíthetnének, ha csökkentenék a bank diplomáciai kedvezményeit, vagy ha a dolgozók „csak” a szolgálati útlevélnek megfelelő kedvezményeket kapnák meg.

Az egyik diplomáciai forrás a lapnak úgy nyilatkozott:

“MI ÚGY LÁTJUK, A MAGYAR KORMÁNY NYITOTT EZEKRE AZ ÜGYEKRE. A TÉMA SZÓBA KERÜLT SZIJJÁRTÓ PÉTER KÜLÜGYMINISZTER LEGUTÓBBI WASHINGTONI LÁTOGATÁSÁN IS, VALAMINT A DAVID B. CORNSTEIN AMERIKAI NAGYKÖVETTEL FOLYTATOTT RENDSZERES MEGBESZÉLÉSEIN. A MAGUNK RÉSZÉRŐL SZERETNÉNK NAPIRENDEN TARTANI AZ ÜGYET.”

 




Ez ugyan akár még megnyugtatónak is hangozhatna, de a Népszava szerint hiába az amerikai nyomásgyakorlás, nagy rá az esély, hogy Orbánék nem azt tekintik elsődlegesnek, hogy megbékéljenek a szövetségeseinkkel. Egyes vélekedések szerint könnyen előfordulhat, hogy csak időhúzásra játszanak, és arra várnak, hogy a putyini bank teljes üzemmódban működhessen Magyarországon.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top