Politika

A kormány megtalálta az ideális vezetőt – egy kádert neveztek ki a kutatóhálózatok élére

Fotó: Illyés Tibor/MTI

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma korábban azt nyilatkozta, hogy elismert tudós nem fogja elvállalni a kormányzati befolyás alá vont Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) vezetését, most azonban mégis volt erre jelentkező. A kormány csütörtökön nevezte ki Maróth Miklóst annak a kutatóhálózatokat összefogó intézménynek a vezetőjévé, melyeket az MTA-tól vettek el.




 

Maróth a 24.hu-nak adott interjújában arról beszélt, nagyon bonyolult kérdés az, hogy miért is esett neki a kormány az Akadémiának. Valószínűleg azonban őt is foglalkoztatta korábban ez, így rákérdezett Orbánnál, aki azt válaszolta:

“TÖBB PÉNZT AKARTAM NEKIK ADNI, EBBŐL LETT A BAJ”.

 

A kormány által kinevezett vezető azonban nem is lehetett volna jobb választás, hisz szerinte az átalakítással minden csak jobb lesz, ráadásul ő nem találkozott olyan akadémikussal, aki ellenezte volna a kormány intézkedéseit.

“AMÚGY ÉN OLYAN AKADÉMIKUSSAL NEM BESZÉLTEM, AKI NE LENNE HÍVE A MOST ZAJLÓ VÁLTOZÁSNAK.”

 

Mikor megemlítették neki az interjú alatt, hogy tömve volt a kiszervezés ellen tüntető akadémikussal a Széchenyi tér, Maróth hozzátette:

“BOCSÁNAT, NEM AZT ÁLLÍTOTTAM, HOGY EGYETLEN AKADÉMIKUS SINCS A VÁLTOZÁS ELLEN, CSAK AZT, HOGY ÉN NEM BESZÉLTEM OLYANNAL, AKI ELLENE LENNE.”

 

Tehát ha alkalmazzuk a struccpolitikát és homokba dugjuk a fejünk, akkor nincs is akkora baj.




 

Maróth az interjúban arról is beszélt, hogy a jelenleginél több pénzre van szüksége ennek a szektornak, de “a kormány lyukas hordóba nem akar vizet hordani”, ezért szükségszerű volt az átalakítás. Hozzátette, hogy “a magyar munkaerkölcs az akadémián is érezteti hatását” és “az akadémián nem mindenki inát megfeszítve kutat”.

A FRISSEN KINEVEZETT VEZETŐ AZT A MÓDSZERT AZONBAN NEM SZERETTE VOLNA MINŐSÍTENI, MELLYEL ORBÁN AZ MTA-TÓL A MINISZTÉRIUM ALÁ RENDELTE A KOMPLETT KUTATÓHÁLÓZATOT ÉS ANNAK FINANSZÍROZÁSÁT.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top