Politika

Csapat ugyan nincs, de 1 milliárdos röplabdacsarnok épül Veresegyházon!

Veresegyházon lassan már mindent megépítenek, amire csak TAO-támogatást igénybe lehet venni. A legújabb projekt az egymilliárdos röplabdacsarnok. 

 

Kézicsarnok, kosárlabda csarnok, egy időben még jégcsarnok is szerepelt a veresegyházi tervek között korábban. Utóbbi – lehet csak átmenetileg, de – egy ideje lekerült a napirendről, helyette a képviselő testület június 28-i ülésén egy új projektről vitázott az előterjesztés szerint, egy TAO-támogatásból épülő röplabda csarnokról.

 


Az akkori pénteki ülés egyetlen napirendi pontjaként úgy szerepelt a “Veresegyházi Katolikus Gimnázium épületegyütteséhez kapcsolódó röplabda-munkacsarnok építésének támogatása”, hogy a helyi sportegyesületnek nincs röplabda szakága. Igaz, hasonló hiányosság nem szokott gondot okozni, ezt a kiskaput a vonatkozó jogszabályok is feltétellel bár, de nyitva hagyják. Ez a kiskapu pedig lehetővé teszi, hogy ott is épüljön olyan létesítmény, ahol korábban erre megfelelő hivatásos, vagy amatőr csapat hiányában nem volt szükség. Mindössze annyi kell, hogy a beruházni kívánó szervezet összeálljon egy olyan egyesülettel, melynek van megfelelő szakága és csapata.

 

Mint az előterjesztésből kiderült, néhány éve katolikus gimnáziumot építettek a városban, melynek fenntartója a Váci Egyházmegye.

“A fejlesztés folytatásaképpen a Veresegyházi Katolikus Gimnázium számára tornacsarnok építése szükséges. A beruházás megvalósítása állami támogatás felhasználása érdekében sportegyesülettel (Gödöllői Röplabda Klub) való együttműködés keretében valósul meg, mint röplabda-munkacsarnok.”

 

A beruházást önerő és TAO-támogatás segítségével szeretnék megvalósítani, a tervezett költség várhatóan bruttó 1,008 milliárd forint lesz. Ehhez a röplabda klub 706,1 ezer forint TAO-t szeretne lehívni, az egyház 231,7 millióval szállna be, az önkormányzatnak pedig mindössze 70,8 millió forintot kell betennie a közösbe. Ezt a pénzt egyébként az önkormányzat a szükséges telkek megvásárlásához biztosítja az egyházmegye részére, utófinanszírozás formájában. Vagyis az egyházmegye még júliusban lebonyolítja az adás-vételt, ezt követően pedig az önkormányzat 2020. március 31-ig átutalja majd a 70,8 millió forintot.

 

Az előterjesztés szerint 

“az építendő röplabda-munkacsarnok a gimnazisták testnevelése és a röplabda-utánpótlásnevelés mellett az egyházzal egyeztetett, a városban működő más sportágak részére is biztosít teremhez jutási lehetőséget és szolgálja a város kulturális és társadalmi életét is”.

 

Veresegyházon nem ez az első nagy sportcélú beruházás: évek óta húzódik egy kézilabda-munkacsarnok felépítése, mely az ötlet megszületése és a pályázatok benyújtása óta rengeteget drágult. Mint az egy május 30-i előterjesztésből kiderült, a lefolytatott közbeszerzés alapján egyetlen ajánlat érkezett a Constructor Domini Kft.-től, bruttó 3,2 milliárd forintról, amivel szemben az elnyert TAO-pályázatok keretében mindössze bruttó 2,7 milliárd forint áll rendelkezésre. A hiányzó összeg pótlása érdekében a város kezdeményezte a kézilabda szövetségnél a TAO-keret megnövelését.

 


Emellett már lezajlott a kosárlabda csarnok kivitelezése is, mellyel kapcsolatban egy bámulatos TAO-trükköt is bevetett a város vezetése. Mint arról tavaly beszámoltunk, sikerült összehozniuk azt, hogy TAO-ból finanszírozzák a TAO-ból felépülő kosárcsarnok önrészét is. A TAO-t ugyanis telekvásárlásra is fel lehet használni, ezért a projekt helszínéül szolgáló ingatlant majdnem pont annyiért adták el a sportegyesületnek, mint amennyi önrészt a városnak be kell tolnia a projektbe. Az egyesület az ingatlan vételárát pedig TAO-támogatásból fedezte. A munkára kiírt közbeszerzési eljárást egyébként a Laterex Építő Kft. nyerte el, nettó 685 millió forintos ajánlatával. Az április 24-én közzétett módosító hirdetmény szerint a munkák teljesítése határideje idén május 20-án járt le. A csarnokot június 29-én adták át.

 

ForrásMFOR




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top