Politika

Kovács Zoltán szerint a Fidesz dönti el, hogy ki versenyképes vitapartner, és hogy a média miért nem kérdezheti Orbánt

Fotó: MTI/Marjai János

Akik követték a Fidesz által felvonulási terepként használt bálványosu szabadegyetem eseményeit, érzékelhették, hogy a pódiumbeszélgetéseken alig akadt kormánykritikus hang, noha Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az egyiken éppen azt hangoztatta, hogy szükségesnek tartja a vitát. A Népszava erről is megkérdezte a politikust, aki úgy válaszolt:




 

– Vitát folytatni olyan emberekkel és felfogásokkal lehet, amelyek versenyképesek. Érdekesnek látom azt a felfogást, miszerint nekünk szégyenkeznünk kellene három egymást követő kétharmados győzelem és egy magabiztos politikai credo birtokában.”

– mondta az államtitkár. Esett szó arról is, hogy Orbán Viktor hosszú évek óta nem ad interjút kormánykritikus médiumoknak.

 

– Az értelmes párbeszédnek vannak feltételei. Ilyen például, hogy a magát kormánykritikusnak tartó sajtó tudjon olyan kérdést feltenni, amelyből nem süt eleve az elfogultság. Nyolc-kilenc év tapasztalata alapján mondhatom, hogy ez nem csak idehaza, de nemzetközi szinten sincs másként.

– mondta Kovács Zoltán az ezt firtató kérdésre.




 

Sajnos az interjú nem tér ki rá, de a Fidesznek – és bármely pártnak – jól felfogott politikai érdeke, hogy ne engedjen teret a „versenyképes” ellenzéki felfogásoknak, ezért minimalizálja ennek lehetőségét, valamint érdekei szerint megválogatja vitapartnereit.

 

Hasonlóan problematikus az a vélekedés, hogy a Fidesz eldönti, hogy egy újságíró elfogult-e vagy sem egy interjú kapcsán. Az újságírónak ugyanis egy interjúhelyzetben szakmai kötelessége ütköztetni a kormányzati álláspontot más vélekedésekkel, ellenőrizni a politikus félkészültségét. Ezt elfogultságnak nevezni csúsztatás, a válaszadás elkerülése.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top