Politika

Kitört a lázadás a Fidesz ellen: sorra csatlakoznak a szereplők – ilyenre még nem volt példa

Kép forrása: MTI

Az Euronews számolt be róla, hogy az európai civil szervezeteket tömörítő csoport nyílt levélben kérte, hogy Hidvéghi Balázst ne válasszák meg az Európai Parlament alelnöki pozíciójára.




Az már az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar EP választáson aratott nagyarányú győzelem nem jelent európaiszintű győzelmet. Ugyan a fideszes Járóka Líviát megválasztották az EP alelnökének, de a szakbizottságok alelnöki tisztségeire a Fidesz által jelölt 5 politikusból csupán Gál Kingát és Deutsch Tamás szerzett tisztséget.

 

Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a szakbizottságok vezető posztjaiban a pártok megegyeztek, ám Hidvéghi ellen már korábban ellenjelöltet indítottak.

Európában már lázadásról beszélhetünk

Soha nem látott tiltakozási hullám vette kezdetét a fideszes jelölttel szemben. Ez nemcsak a személyét érinti, hanem azt a gyakorlatot kritizálja, amit az elmúlt években Orbán Viktor és kormánya a magyarokon gyakorolt.




 

Ha eszünkbe jutna a horgasorrú brüsszeli bürokraták legendája, mely szerint ők biztosan támadást indítottak Hazánkkal szemben, jobb ha megnézzük a listát, kik is írták alá a felhívást!

 

Nemzetek szerint: bolgár, cseh, dán, észt, francia, holland, horvát, lett, lengyel, litván, macedón, német, olasz, orosz, portugál, román, spanyol, szerb, szlovák és szlovén szervezet is. Azaz 23 európai országból, köztük 18 EU-tagállamból.

 

A legtöbb aláíró szervezet lengyel (44), illetve román (41). Az aláírók között egyelőre két magyar szervezet van, a Civil Kollégium Alapítvány és a Magyarországi Európa Társaság.

 

A Fidesz közben jelezte: továbbra is kitartanak Hidvéghi jelölése mellett. Ebből is látszik, hogy Orbánnál semmiféle kompromisszum nem jöhet szóba. Egy diktátor, aki úgy is akar viselkedni, mint a hozzá hasonlóak, csak ezt Európa nem nézi jó szemmel.




 

Reméljük, hogy lassan mi sem…

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top