Politika

Fideszes falusiak írtak levelet Orbán Viktornak – ami benne állt, felfoghatatlan!

Forrás: MTI

Levelet írtak fideszes falusiak a miniszterelnöknek, pontosabban a népszerű blogger, Virányi András (Bandita) fogalmazott meg helyettük egy dicsőítő üzenetet. Ugyan a levél fiktív, a valósággal való egyezés, NEM a véletlen műve.




“Ne hagyd magad, Viktor, mi itt állunk mögötted, melletted, előtted és megvédünk. Van az az Erzsébet utalvány. Csak nézünk itt a falu szélén mit kell kiállnod értünk, mert nem engeded ide hozzánk azokat a migránsokat.

 

Jól is teszed, mert mi itt mind rád szavaztunk, hiszen akkor ettük a legjobb gulyást, mikor volt a választás. Beszéltünk is közben rólad, zsebünkben kétezer forinttal a szavazatért, milyen rendes ember vagy te, hogy gondolsz ránk, és milyen jót akarsz nekünk. Meg jól is jött az a sok ígéret amit az embereid mondtak nekünk, hogy lesz itt munka, meg téli tüzelő, kapunk focipályát, kisvasutat, de előtte még meg kell állítani a menekülteket, mert azok a házunkra, meg a segélyünkre pályáznak.

Én nem adom a házam, még ha a tető rám is szakad közben, ami egy szobában már meg is történt. De mind a hatan átmentünk a másikba, így kevesebbet kell fűteni, mert a fa még mindig nem jött meg tavaly óta, pedig megígérted. De biztos, erről is az az Unió tehet, aki nem látja be, neked van igazad a köztévé szerint. Mert mi azt nézzük, ameddig a munkára várunk.




 

Beszélik itt a faluban, még ki is röhögtek téged most abban az Unióban, mikor harcoltál értünk. Ezt nem hagyhatjuk annyiban, Viktor. Csak szólnod kell, és mi megyünk veled, érted, miattad, és elmondjuk a saját véleményünk is csak mond meg mi az.

 

Messze van az az Unió, Viktor? Mert akkor biciklivel megyünk, majd a Józsit viszem magammal hátul, mert az mindig részeg a kannás bortól ezért nem tud néha gyalog menni egy lépést sem. Jó gyerek az, ő is rád szavazott mikor megmutatták neki hova rakja a jelet.

 

Van itt a faluban egy hazaáruló, aki minden reggel eljár dolgozni, és az nagyon nem szeret téged. Mi nem beszélünk vele, mert tudjuk hogy hazudik rólad, de csinálni kellene vele valamit. Most is azt állítja kirúgtak téged valahonnan, valami nagy pártból, mert sokat lopsz, meg hazudol mindenről. Még valami jogállamot, meg demokráciát is emlegetett, amit lábbal tiporsz, közben meg a haverjaid gazdagodnak, az ország nagy része meg szegény. Ez biztos nem igaz, mi nézzük a tévét ha van áramunk, és ott azt mondják győztél abban a pártban, mert azok is migránsokat akarnak ide hozni, hát inkább beintettél nekik. Jól tetted hogy kiléptél vagy mi a fene történt ott. Nehogy már ők mondják meg kivel éljünk együtt a házunkban, meg ki kapja a közmunkát.




 

Szóval Viktor mi veled vagyunk, nekünk tök mindegy mi történik a világban ameddig van elég ígéreted nekünk. Már tele van velük a padlás, de olyan szépek, hogy inkább ott hagyjuk őket, mint számon kérjük a megvalósulást.

 

Szeretjük ha győzöl Viktor, ahogy most is történt szerinted, akkor nekünk is jobb a kedvünk mert nem jönnek a migránsok. Biztos az a baja annak az uniónak, hogy te a szegényeket véded, nekik adsz sok túlórát, meg támogatod a családokat a plakátokon. Az már nekünk is jó lenne, már a munka, meg a támogatás, de a legfontosabb, hogy nem jönnek azok a menekültek.

 

Már szóltak a faluban, lesz megint valami választás, hát mi azon ott leszünk, és rád szavazunk. Jól fog jönni ismét az a tál gulyás, meg a pénz is. Bennünk nem fogsz csalódni, mi adjuk a többséget számodra, mert megvédsz bennünket.




 

Nem kell félned, mi itt leszünk neked mikor szükséged van ránk, és már tudjuk mi a dolgunk, és azért mit kapunk cserébe.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top