Politika

A DK szerint a kormánynak ki kell hirdetnie az egészségügyi válsághelyzetet

168ora.hu

A DK országgyűlési képviselője azt követeli a kormánytól, hogy hirdesse ki az országos egészségügyi válsághelyzetet, valamint hajtson végre nagyarányú átcsoportosítást a költségvetésben az egészségügy javára.




 

László Imre keddi budapesti sajtótájékoztatóján arra a sajtóhírre reagált, amely szerint szakorvoshiány miatt készenléti ügyeletet rendeltek el a fővárosi Szent Margit Kórházban a gyomor- vagy bélvérzéses betegek ellátása érdekében. Őket most a Honvédkórház fogadja.

 

A DK-s politikus úgy vélekedett, hogy ilyen hírek miatt más államokban miniszterek, kormányok buknak meg, Magyarországon azonban mindennaposakká váltak a hasonló esetek.

„Idevezetett a Fidesz 9 éves rombolása” – fogalmazott László Imre, aki azt hangoztatta, hogy ezen időszak alatt csaknem 2000 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből.

 

A megszorítások eredménye a szektor minden területén látszik – jelentette ki. Azt mondta, a korábbi kabinetek még a világgazdasági válság idején is többet költöttek az egészségügyre, mint most az Orbán-kormány.

 

Az ellenzéki politikus idézett egy felmérést: az egészségügyi fogyasztói indexet tekintve 2008-ban Magyarország a 15. volt az európai államok rangsorában, jelenleg viszont csupán a 33., kizárólag Romániát és Albániát előzi meg.




 

László Imre szerint az Orbán-kormány tönkretette az egészségügyet.

 

Be kell fejezni a tagadást: ki kell mondani, hogy a szektor túl van az összeomláson – hangoztatta a DK országgyűlési képviselője.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top