Politika

Hazugság a béremelés! – Nem ér többet a fizetésünk, mint 10 évvel ezelőtt

Pestibulvar.hu

A kormány folyamatosan azzal kampányol, hogy a béremelésekkel támogatják a hazai munkavállalókat, így többet keresnek az emberek mint eddig bármikor.




EZ AZONBAN NEM IGAZ!

 

Ha megnézzük a teljes vállalati szférát, és figyelembe vesszük mekkora volt az infláció az elmúlt években, akkor látszik, hogy a kormány által eszközölt béremelések csak arra voltak elegendőek, hogy visszajussunk a 2008-as válság előtti szintre.

LÉNYEGÉBEN MOST PONT ANNYIT ÉR A NETTÓ BÉRÜNK, MINT 2007-BEN!

 

G7 információi alapján a hvg.hu azt közölte, hogy ténylegesen van olyan számítás, amivel megfigyelhető, jelenleg ott tartanak a bérek, mint ahol a válság előtt voltak.

A KSH ugyanis nem vesz figyelembe minden munkahelyet számításaiknál, csak az 5 főnél többet foglalkoztató cégeknél azokat, akik teljes munkaidőre vannak bejelentve.

ÍGY A KSH SZÁMÍTÁSAI TÉVESEK, NEM FEDIK LE A TELJES VALÓSÁGOT.

 




Ha megnézzük a teljes vállalati szférát, akkor a nemzeti számlák alapján 2008 és 2019 között harmadával nőttek csak a keresetek, ha pedig az inflációt is beleszámítjuk, akkor ténylegesen kijön az, hogy a reálbérek most a válság előtti szinten állnak.

 

A lap kiszámolta azt is, hogy euróban számolva elértéktelenedtek a magyar keresetek 2009 után, és csak 2015-ben ért újra annyi eurót egy magyar átlagfizetése, mint 2008-ban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top