Politika

Az Orbán-kormány leépítette az egészségügyet – kemény kritikát fogalmaztak meg ellenük!

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Nemrég jelent meg az a sajtóhír, melyről mi is beszámoltunk, hogy készenléti ügyeletet rendeltek el a fővárosi Szent Margit Kórházban a gyomor- vagy bélvérzéses betegek ellátása érdekében szakorvoshiány miatt.




 

László Imre a DK politikusa szerint a kormánynak egészségügyi válsághelyzetet kéne hirdetnie, valamint azt követeli, hogy nagyarányú átcsoportosítást hajtsanak végre a költségvetésből az egészségügy javára – közölte az atv.hu.

A POLITIKUS ELMONDTA, HOGY MÁS ÁLLAMOKBAN ILYEN HÍREK KIROBBANÁSAKOR MINISZTEREK ÉS KORMÁNYOK SZOKTAK MEGBUKNI, DE MAGYARORSZÁGON EZEK MÁR MINDENNAPOSSÁ VÁLTAK.

 

“Ide vezetett a Fidesz 9 éves rombolása” – nyilatkozta László Imre, aki szerint ezen időszak alatt csaknem 2000 milliárd forintot vont ki az egészségügyből a Fidesz.

László Imre továbbá kijelentette, hogy a jelenlegi megszorítások eredménye, a szektor egész területén érezteti hatását. Hozzátette, hogy

A KORÁBBI KABINET MÉG A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG IDEJÉN IS TÖBBET FORDÍTOTT AZ EGÉSZSÉGÜGYRE, MINT MOST AZ ORBÁN-KORMÁNY.

 




Az ellenzék politikusa egy felmérés eredményét is megemlítette. Abban az egészségügyi fogyasztói indexet tekintve 2008-ban Magyarország a 15. helyen állt az európai államok rangsorában, míg most csupán a 33. helyen van és kizárólag Romániát és Albániát előzi meg.

 

László Imre szerint:

AZ ORBÁN-KORMÁNY TÖNKRETETTE AZ EGÉSZSÉGÜGYET ÉS BE KELL FEJEZNI ENNEK A TAGADÁSÁT, VALAMINT KI KELL MONDANI VÉGRE, HOGY A SZEKTOR TÚL VAN MÁR AZ ÖSSZEOMLÁSON.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top