Politika

Megjöttek a várva várt számok: Orbánon csattant a rabszolgatörvény ostora!

Kép forrása: MTI

Mindannyian arra vártunk, hogy lesz eredménye a tüntetéseknek, és annak, hogy a Fidesz példátlan törvényt tuszkolt le az emberek torkán. Most megjöttek a közvélemény-kutatásból származó első számok.




Több mint félmillió szimpatizáns pártolt el a Fidesztől három hónap alatt, derül ki a Medián januári felméréséből, amelyet a HVG e heti száma közöl részletesen, addig pedig a hvg.hu ad belőle ízelítőt. Az adatok alapján a kormánypártot jelenleg a szavazókorú népesség 38 százaléka támogatja, ez a mutató októberben még 45, decemberben pedig 41 százalékon állt.

 

A portál szerint a változások jó eséllyel a decemberben elfogadott túlóratörvény szokatlanul széles körű társadalmi elutasításához köthetők, a jogszabályt ugyanis még a kormánypártra szavazók relatív többsége is helyteleníti – foglalja össze a konklúziót a Népszava.

Három hónap alatt több mint félmillió szavazót veszített a Fidesz!

 




A közvélemény-kutató intézet szerint a csökkenés oka jó eséllyel a rabszolgatörvény elfogadása. A vizsgálat érdekessége, hogy miközben a teljes népesség 30%-ának nincs pártja, addig három hónap alatt 43-ról 52 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok.

 

Reméljük, hamarosan már ugyanezen a hasábon közölhetem a Fidesz támogatottságának még ennél is csúfosabb esését… rajtam nem fog múlni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top