Politika

Tarlós belerongyolt a nyugdíjasokba, de egy idős néni úgy kiosztotta, hogy elakadt a szavunk

Kép forrása: MTI

Tarlós István soha nem a jó modoráról volt híres. Egy meglehetősen népszerűtlen megnyilvánulása kapcsán olvasónk véleményt fogalmazott meg vele szemben, és kérte, hogy ez megjelenhessen az Ellenszél internetes hasábjain. Kérésének eleget téve mindjárt jön is a levél, de előtte felidézzük annak apropóját.

A főpolgármester a 65 éven felüliek díjmentessége kapcsán azt mondta:

“a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kimutatása szerint ez 350 ezer embert érint, és “a fedezetlen mentesség” vesztesége 8 milliárd 71 millió forint a fővárosban.”

 




Erre a kijelentésre reagál Erzsi néni. Az olvasói levelét változtatás nélkül közöljük:

“Tisztelt Tarlós úr!

Nem mondok semmi csúnyát Önre, bár nagyon felháborodtam, amikor meghallgattam, amit mondott rólunk, “nyuggerekről.” Inkább csak szeretném, ha eljutna ez a levél az asztalára valamilyen módon, hátha egy kicsit elgondolkodik.

 

Lehet, hogy a nyugdíjasok egy meghaladott életkor után már nem fizetnek a buszozásért, de milyen veszteségről beszél ennek okán? Azt sajnálja tőlünk, hogy abból a kevés nyugdíjból még bérletet is vegyünk? Én még szerencsésebb helyzetben vagyok, mert külföldön is dolgoztam, ezért nem húsz-harmincezer forint a nyugdíjam, mint sokaknak.

 

Vannak ugyanis olyan nyugdíjasok, Tarlós úr, akik a “fedezetlen mentesség” okán órákat utaznak egy olcsóbb tejfölért, vagy teszem azt zöldségért más kerületbe. Miért okoz ez Önnek bevételkiesést? Mivel nem tud elszámolni? Azzal, hogy nem vesz az öreg bérletet? Az hol kiesés? Nem inkább azon kéne gondolkodni, hogy milyen pénzeket ölnek másba, amit a közlekedésbe lehetne tenni?




 

Én emlékszem még arra az időre, amikor néhai férjem azokat a metróalagutakat ásta ki a romokból, amik nem gyulladnának ma ki, ha a mostani nyugdíjasok nem építik fel őket! Nem tőlünk kell sajnálni azt a vonaljegyre valót! Van itt elég kiadás, ami veszteséget okoz Budapestnek!

 

Ennyit szerettem volna mondani Önnek, és még annyit hozzátennék, hogy néha talán szánhatna időt arra, hogy lejön közénk akár egy piacra. Nem kell semmi csinnadratta, csak beszélgessen velünk, hallgasson meg minket, mert úgy látom, hogy eddig ez még nem sikerült!

 




Maradok Ön felé tisztelettel és reménységgel,

Erzsi néni”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top