Politika

Köszönjük a Fidesznek: megvertek egy fiatal lányt és a barátjának nagypapáját – elkezdődött, amitől féltünk

A kormánypárt tudatosan és szisztematikusan kezdte el betámadni a melegeket. Pont úgy, ahogy Oroszországban. Boldog István lett a fő megmondóember, néha Kövér is beszáll ebbe a nemes harcba. A homoszexualitás “propagálása” ugyanis mégsem járja, főleg, ha szavazókat lehet szerezni egy ilyen buzizós kampánnyal.




A Coca-Cola csak a kezdet, persze nem Boldog és társai lesznek azok, akik fiatal lányokat és nagypapákat vernek, hanem azok, akiket ezek a szarháziak felbátorítanak. (Ezúton kérünk elnézést a kifejezésért az olvasóinktól, de nem tudunk ennél kevésbé vulgárisan megnyilvánulni, reméljük, megismerve a történetet, Önök is megértik, hogy miért.)

 

Egy fiatal lány szivárványszínű táskát vitt magával egy buliba. Nagy hiba volt, hiszen a szivárvány most már nem kívánatos szín Magyarországon. Éppen ezért őt is és a segítségére siető nagypapát is megverték. Álljon itt a története változtatás nélkül!




Mikor értjük már meg, hogy ez nem egy üdítőről szól? Egyre durvább támadások jönnek, köszönhetően annak, hogy egy újabb csoportot szemelt ki magának a Fidesz. Mikor fogsz Te következni?

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top