Politika

Gyorshír: A Fidesz-közeli kommunista gittegylet is saját főpolgármester-jelöltet állít

nyugatifeny.hu

Már csak ő hiányzott.




Thürmer Gyula pártelnök lesz a Munkáspárt főpolgármester-jelöltje – jelentette be egy bizonyos Karacs Magdi, a “párt” “alelnöke” hétfői sajtótájékoztatóján.

 

Thürmer Gyula a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Munkáspárt “segítő önkormányzatokat” szeretne létrehozni; annál is inkább, mert szerinte ilyen programot egyik főpolgármester-jelölt sem ajánl.

 

Tisztaságot, harmonikus közéletet és párbeszédet kínálnak a választóknak – közölte. Mindemellett megfizethető bérlakásokat, ellenőrzött közkiadásokat, “ügyeletes közillemhelyeket” és rendes utakat is – tette hozzá.




 

Thürmer az utóbbi időben azzal tűnt ki a politikai mezőnyből, hogy balszélről igyekszik besegíteni a Fidesznek

és agyondicsérni Orbánék politikáját

 

Vele már minimum ötre emelkedett a főpolgármester-jelöltek száma: az ellenzék közös jelöltje Karácsony Gergely, a Fideszé Tarlós István, mellette Puzsér Róbert kritikus, valamint a herevasalt celebbűnöző, Berki Krisztián is bejelentkezett.

(MTI/NYF) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top