Politika

Gyurcsány kemény üzenetet küldött a “jó és rossz magyarokról” karattyoló Kövér Lászlónak

nyugatifeny.hu

Talált, süllyedt.




Mi is beszámoltunk róla, hogy Kövér László egy szombati romániai előadásán kijelentette:

nem az a jó magyar, aki magyarul beszél, hanem az, akinek három-négy gyereke, 9-16 unokája van, és mindannyian elkötelezettek “a nemzet ügye” iránt.

 

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a legerősebb ellenzéki párt elnöke a közösségi oldalán reagált Kövér szavaira.




 

Posztját változtatás nélkül adjuk közre:

Nem gúnyolódni kívánok Kövér házelnök elhíresült szövegén, miszerint akkor vagy jó magyar, ha 3-4 gyermeked van és számtalan unokád.

 

Sokkal inkább az izgat, hogy miért gondolják azt a nagyon sokan, hogy a nemzet nagysága az állampolgárok számától függ. A logikát persze akár érthetem is, de valóságalapját nem látom.




 

Nagyjából 9,8 millióan élünk Magyarországon. Pár százezer ember nem talál itthon megélhetést, külföldre vándorolt. Vagy kétszázezren alamizsnáért közmunkán dolgoznak.

 

Nemzetközi, független felmérések szerint is drámai állapotban van egészségügyünk, oktatásunk. Béreink leghátul kullognak Európában. Unalomig ismert tények ezek, ezért nem folytatom.

 

Csak kérdezem: nem az lenne a legfontosabb, hogy aki már él e Magyarországnak nevezett világban, az szépen, nyugodtan, boldogan éljen, a világ meg egyre növekvő része azt gondolja: ezek a magyarok milyen okosan teremtettek egy jó országot.

 

Én azt gondolom, hogy először meg kellene becsülni a már élő életet és vigyázni rá. Aztán ha már ezen túl vagyunk, akkor mondhatnánk, még több boldog, sikeres ember hazája lehet a haza, szülessen hát több gyermek.

 

Viszont ha ezzel szemben a reménytelenek, elesettek, bezártak számát növeljük, attól nem lesz erősebb Magyarország.

 




Szerintem.

Gyurcsány Ferenc

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top