Belföld

Kitört a háború a Fidesz és a DK között – Orbán semmire sem tudott válaszolni

fotó: 168ora.hu

A Demokratikus Koalíció volt az első, aki Orbán Viktorhoz fordult kérdéseivel, az “orosz politikai vezetés legfelsőbb köreihez bekötött Nemzetközi Beruházási Bank miatt” – közölte az atv.hu.

 




 

RENGETEG KÉRDÉST VET FEL AZ OROSZ – AMERIKAI ELLENTÉT, AMIT MOST MAGYARORSZÁGON FOGNAK MAJD VÍVNI, MIVEL AZ ORBÁN-KORMÁNY ENGEDMÉNYEKKEL KEDVESKEDVE ENGEDI BE AZ ORSZÁGBA PUTYIN BANKJÁT.

A DK közleményében az után érdeklődik, hogy ha a miniszterelnök szerint nincs semmi gond az orosz pénzintézettel, akkor miért kellett garantálni, hogy nem mennek az amerikai követség közelébe?

Mint arról mi is beszámoltunk, egyes hírek szerint Orbán ígéretet tett David Cornstein budapesti amerikai nagykövetnek, hogy az orosz bank nem költözhet a Szabadság térre, tehát az amerikai nagykövetség közelébe.

Az ellenzéki párt arra is kíváncsi volt, hogy egy banknak és alkalmazottainak miért kell diplomáciai mentességet adni, ugyanis többek között ezzel az engedménnyel engedi be az országba Orbán az orosz bankot.

Valamint azt is megkérdezték közleményükben, hogy mit tesz a magyar kormány annak érdekében, hogy kiszűrjék a hírszerző gyanús személyeket.

A Demokratikus Koalíció közleménye után a Fidesz véleménye is megjelent. Mondhatnám, hogy korrekt és egyenes válaszokat adott a kormányzó párt az ellenzék kérdéseire, de sajnos nem így történt.

SEMMI LÉNYEGES INFORMÁCIÓT NEM TUDOTT A FIDESZ KÖZLEMÉNYÉBEN ÍRNI, CSAK A TŐLE MEGSZOKOTT STÍLUSBAN TÁMADOTT A DK-RA.

 




 

Szerintük az ellenzéket ugyan azok a Gyurcsányék vezetik, akik egyszer már tönkretették a magyar gazdaságot.

Hozzátették, hogy mióta Magyarország hátat fordított Gyurcsányék rossz gazdaságpolitikájának, azóta gazdasági fordulatot hajtott végre.

És mint írják: “A Fidesz-KDNP kormányzása óta a magyar gazdaság erősödik, a gazdasági növekedés az uniós átlagot is felülmúlja”.

Természetesen nem maradhatott el a migránsozós rész sem, így a kérdéseket figyelmen kívül hagyva azzal folytatták, hogy

“A BEVÁNDORLÁSPÁRTI ELLENZÉKKEL SZEMBEN ŐK NEM A MIGRÁNSOKRA AKARJÁK FORDÍTANI A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS EREDMÉNYÉT, HANEM A GYERMEKES CSALÁDOKRA, A FIATALOKRA, A NYUGDÍJASOKRA, A MAGYAR MUNKAVÁLLALÓKRA ÉS VÁLLALKOZÁSOKRA”.

 




(Szerintem sokkal pontosabb lett volna ha azt írják, hogy a NER embereire fordítják a gazdasági növekedést, és próbálnak megfelelni az ‘orosz nagyúr’ kívánságainak, mindeközben lavíroznak az USA és az EU között.)

Erős figyelmeztetés, hogy az ellenzéket ma ugyanazok a Gyurcsányék vezetik, akik egyszer már tönkretették az országot, tönkretették a magyar gazdaságot, és ha rajtuk múlna, akkor újra megtennék, mert soha nem a magyar emberek és nem a magyar gazdaság érdekeit képviselték” – zárta sorait a Fidesz reakciója.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top