Politika

Orbán már teszteli az EU-ból való kilépést!

Pestibulvar.hu

Új ellenséget talált magának Orbán Viktor és a Fidesz: most épp Finnországot becsmérlik feltűnően vehemenciával. Egy felületesebben tájékozódó ember persze nem érti az egészet, hisz a finnek egy szalmaszálat sem tettek nekünk keresztbe, mégis




SZINTE NEM TELIK EL NAP, HOGY A MAGYAR MINISZTERELNÖK, VAGY KOVÁCS ZOLTÁN SZÓVIVŐ NE TALÁLNA KI VALAMIT A FINNEK ELLEN.

 

Belekötöttek már abba, hogy milyen magas a finneknél a családi erőszak szintje, kifogásolták, hogy orosz oligarchák stratégiailag fontos szigeteket vásárolnak fel Finnországban (ami azért a Putyinbarát Orbánék szájából eléggé pikáns…), legújabban meg már a finn demokrácia súlyos hiányosságait próbálják bizonygatni, miközben az Economist listáján a finnek a legfejlettebb demokratikus rendszerek közé tartoznak.

 




Némileg érthetőbb a dolog, ha felidézzük, hogy az EU elnöki posztját jelenleg Finnország tölti be, miközben a magyar jogállamiság hiányosságai miatt zajlik az eljárás hazánk ellen a 7-es cikkely alapján. Úgy tűnhet tehát, hogy

ORBÁNÉK EGY KOCSMAI SUTTYÓ SZINTJÉN PRÓBÁLNAK BELEKÖTNI A FINNEKBE,

hogy jelezzék: velük nem érdemes ujjat húzni.

 

Ám még ez a magyarázat sem fedi teljes egészében a valóságot, hiszen egy uniós eljárás végkimenetelét alapvetően mégsem befolyásolja, hogy a Fidesz milyen hazugságokat terjeszt a finnekről. Az igazi magyarázat sokkal egyszerűbb, és egyben dermesztő.

A FIDESZ AZÉRT TÁMADJA A FINNEKET, MERT ÍGY KÉSZÍTIK ELŐ MAGYARORSZÁG ELTÁVOLÍTÁSÁT AZ EURÓPAI UNIÓTÓL!

 

A finnek támadásának valódi oka az, hogy Orbánék épp azt tesztelik, el lehet-e vadítani a magyarokat a nyugati értékrendtől. Ezért tagadják az embereik még a finnugor nyelvrokonságot is, ezért igyekeznek befeketíteni a finneket itthon minél több ember szemében. Ezzel ugyanis nem csak egy országot támadnak, hanem a nyugati értékrendet is: a világelső finn oktatást, az ottani bámulatos egészségügyet, a finn demokráciát – egyszóval egy csomó olyan dolgot, amit Orbánék itthon igyekeznek beszántani és sóval behinteni.




 

Ne legyenek kétségeink: a Fidesz megkezdte Magyarország kivezetését az EU-ból. Rajtunk múlik, hogy hagyjuk-e nekik.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top