Politika

Orbánék mindenkit átvertek – A rendszer kijátszásával javítottak a statisztikán

Pestibulvar.hu

A Magyar Nemzet közölt cikket az Oktatási Hivatal adataira támaszkodva, mely szerint évről évre egyre kevesebb diák bukik meg az iskolákban. Szerintük idén 25 ezerrel kevesebben morzsolódtak le és negyedével kevesebben ismételtek évet, mint 2017-ben.




A CIKK SZERINT TEHÁT JAVUL A KÖZOKTATÁS SZÍNVONALA, JOBBAN TELJESÍTENEK A DIÁKOK, EZ AZONBAN NEM FEDI A TELJES VALÓSÁGOT!

 

Kunhalmi Ágnes szerint a tankötelezettségi korhatár leszállítása miatt sokan kiestek a rendszerből, így ezeket nem számítják bele a statisztikába. Azok a fiatalok, akiket figyelmen kívül hagyott az Oktatási Hivatal, rontanák az adatokat, tehát így hamis eredmény született.

 

A lap cikke szerint 11 ezer diák kényszerült évismétlésre, ami elvileg a negyedével kevesebb, mint ami két évvel ezelőtt volt.

“EZ A CIKK, AMI MOST MEGJELENT A MAGYAR NEMZETBEN ÍGY ÖNMAGÁBAN NEM ÉRTELMEZHETŐ A LEMORZSOLÓDÁS ÉS AZ OKTATÁS EREDMÉNYEINEK ROMLÁSA ALAPJÁN PEDIG AZT LEHET MONDANI, HOGY SZINTE KÖZÖMBÖS”




– mondta az ATV híradójának Szüdi János oktatási szakértő.

 

A Pedagógusok Szakszervezete szerint örömre adnak okot azok a számok, melyekről a Magyar Nemzet beszámolt, ők mégis inkább tanáccsal látnák el az oktatás irányítóit: szerintük a folyamatos nagy rendszeralakítások helyett stabilitásra lenne szüksége az ágazatnak.

 

“Arra hogy a tanórai munkára, a pedagógiai munkára tudjunk koncentrálni, a szaktanári ellátottságot kéne növelni, és a pedagógustársadalmat megerősíteni abban, hogy a tanórára, amelyik az oktatás leglényegesebb színtere arra tudjanak koncentrálni” – vélekedett Palotás József, a Pedagógusok Szakszervezetének szakértője.

 

Az MSZP oktatáspolitikusa szerint, nem teljeskörűek a Magyar Nemzet által közölt adatok:

“A TANKÖTELEZETTSÉG KORHATÁRÁNAK LESZÁLLÍTÁSA MIATT MÁR NAGYON SOK GYEREK KIESETT AZ ISKOLÁBÓL, AKIK RONTANÁK ENNEK A STATISZTIKÁNAK AZ ADATAIT”

– mondta Kunhalmi Ágnes.




 

Az MSZP politikusa úgy véli, több mint 100 ezer olyan gyermek van az országban, aki nem hogy szakmai végzettség, hanem általános iskolai végzettség nélkül esett ki a közoktatásból.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top