Politika

Tarlósék üres kasszát hagynak a következő főpolgármesterre

nyugatifeny.hu

Totálisan kiköltekeztek.




Évek óta egyensúlyozik a szakadék felett a főváros, már ami a költségvetést illeti. A Népszava szerint a működését ma már szinte csak a hitelfelvételekkel tudja fenntartani. A főváros gazdálkodását az elmúlt nyolc évben kivéreztette a kormány, az intézményeket elvonta, vagyonát (Főgáz államosítása) elveszítette, így a város bevételei a 2000-es éveket jellemző 500 milliárdforintot közelítő összegről a felére csökkentek.

 

Az 2019-es költségvetés tavaszi elfogadásakor 80 milliárd forintos adóssága volt az önkormányzatnak, amit további 75 milliárd forinttal fejelnek meg.

 

Idén az adósságállomány elérte az engedélyezhető összeg 67 százalékát (a főváros kedvező adósminősítésének egyik feltétele, hogy az adósságállomány nem érheti el az éves működési bevételt), amely jövőre 70 százalékra emelkedhet,

ezt követően pedig elzárnák a hitelcsapot.

 




A Népszava szerint a jövőbeli hitelfelvétel pedig nagyban függhet az őszi önkormányzati választásoktól, mert Budapest hitelügyeit a kormánynak kell engedélyeznie. Az jelenleg a legnagyobb kérdés, ha Tarlós István és a Fidesz elbukja a főpolgármesteri széket, egy ellenzéki vezetésű főváros mit tudna kijárni a kormánynál.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top