Politika

Akkora összeget költenek Orbánék propagandára, amekkora már a matekpéldában sincs

nyugatifeny.hu

Az Isten pénze sem elég a Fideszmaffia dicsőítésére.




Egy év alatt több mint 65 milliárd forintot költöttek kommunikációs tevékenységre különböző állami szervezetek és vállalatok. Ez több, mint a két és félszerese annak, amit korábban Orbánék célként megjelöltek.

 

Ebből a legnagyobb pénzszóró maga a kormány volt, laza 44 milliárdot vertek el önfényezésre, ezen belül

Rogán minisztériuma 35-öt vállal magára.

 

G7.hu azt írja, a trendekben nem látható változás, sőt, épp a közelmúltban kötöttek egy 30 milliárdos keretszerződést, hogy a rendezvényszervezést már ne a kommunikációs keretből kelljen fizetni.




 

Persze ezzel is a haveri cégeket bízzák meg, a módszer az, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) néha kiír egy gigatendert egy több tízmilliárdos keretszerződésre, ezen kiválasztanak néhány ügynökséget, és amíg a keret el nem fogy, már csak ezek a kiválasztott cégek versenyezhetnek a konkrét megbízásokért. Ha a keret kimerül,

akkor újabb gigatendert hirdetnek, és ez így megy tovább.

 

Tehát nem kell aggódni, nyomni fogják a propagandát orrvérzésig.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top