Politika

Mészáros Lőrinc erőművének tározója beszennyezett két patakot, tömegesen pusztultak a halak

nyugatifeny.hu

Fekete lett mindkét patak a szennyeződéstől.




Nemrég a Tarna és a Bene-patak felszínén fekete réteg jelent meg, több helyen pedig tömeges halpusztulás történt. Azon környéken mintegy negyvenezer ember lakik, egy ideig lapítottak a hatóságok, mi lehet a szennyezés hátterében.

 

Végül Pintér Sándor belügyminiszter bökte ki szerdán egy írásbeli kérdésre válaszolva, hogy a Mátrai Erőmű Zrt. területéről ered a szennyezés. Az erőmű Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.




 

Az ott élőknek azt mondták, hogy

ne fürödjenek a patakban, illetve a horgászatot is kerüljék.

 

Pintér azt is közölte, hogy az Özse-völgyi tározóból ered a szennyeződés. Ebbe a tározóba vezeti ipari szennyvizét, továbbá a telephelyén összegyűlt csapadékvizét az ügyben szintén érintett Viresol Kft.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vízvédelmi hatósági eljárást indított a szennyezés miatt, míg a szabálytalan hulladéktárolás miatt a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala a hulladékok haladéktalan elszállítására kötelezte a Viresol Kft.-t.

 




Az utóbbi cég – lehet meglepődni –

szintén a Mészáros-klán érdekkörébe tartozik.

 

(via napi.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top