Politika

Botrányba fulladt Orbán és Merkel sajtótájékoztatója – Orbán a náci múltat méltatta

Pestibulvar.hu

A két vezető a rendszerváltás harmincadik évfordulója kapcsán találkozott.




 

Hosszú idő után újra találkozott egymással Angela Merkel és Orbán Viktor. A vasfüggöny leomlásának és Európa újraegyesítésének megünneplése mellett közös munkamegbeszélést is tartottak. Közös sajtótájékoztatójukon mindketten diplomatikusan körbeudvarolták egymást, ennek kapcsán született néhány emlékezetes (és kétségkívül hányingerkeltően émelyítő és botrányos) pillanat.

 




Merkel pl. odáig ment az udvarlásban, hogy volt képe azt állítani, hogy

MAGYARORSZÁG JÓL HASZNÁLJA FEL AZ EU-S FORRÁSOKAT.

 

A német kancellárnak tehát szemlátomást nem sokat számít, hogy az OLAF (az EU csalás elleni hivatala) több alkalommal is megállapította, hogy Orbánék módszeresen elcsalják az európai adófizetők pénzét. Ezek után kissé álságosnak hangzott, amikor azt mondta, hogy a harminc évvel ezelőtt rendszerváltás jó példája annak, hogy “milyen sokat el tudunk érni mi, európaiak, ha bátran kiállunk oszthatatlan értékeink mellett”. Hát, ez neki most nem sikerült.

 

Mintha ez nem lett volna éppen elég felháborító, Orbánnak sikerült még ennél is nagyobb botrányt okoznia a sajtótájékoztatón, amikor a magyar-német közös múlt kapcsán azt mondta, idézzük:

RÉGI DOLOG EZ [A MAGYAR-NÉMET KAPCSOLAT], RÉGEBBI, MINT A SOPRONI PIKNIK, ÉS RÉGEBBI MINT A 20. SZÁZADI KÖZÖS VERESÉGEINK.

 

“Közös vereségeink”. Tehát a magyar kormányfő szerint az Európát felperzselő náci rémuralom, a szisztematikus tömeggyilkosságok és a magyarok emberiség ellen elkövetett kollaborációs bűneinek legyőzése “közös vereség”. Nem közös győzelem, hogy a magyarok és a németek túljutottak történelmük talán legsötétebb időszakán, nem, ez Orbán szerint inkább vereség.

 

De a miniszterelnök még tovább is ment a provokációban, amikor azt állította, hogy a 89-es határbontás és a mostani kerítésépítés ugyanarról a tőről fakad. “Az európaiak előtt azért lettek lebontva, hogy a kontinensen békében és biztonságban éljenek” – mondta.




 

Egy kérdésre válaszolva Orbán azt is kifejtette, hogy a magyar demokráciát elmarasztaló vélemények “politikailag motivált viták”, nem tartalmaznak ténybeli állításokat.

“MEGVAN A SAJÁT MAGYAR ÉLETÜNK, ANNAK AZ ALKOTMÁNYOS ALAPJAI, A KERESZTÉNY SZABADSÁG, AMIT MEG FOGUNK MINDIG VÉDENI”

– szögezte le a kormányfő.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top