Belföld

Vádat emeltek Simonka György fideszes politikus ellen

Simonka gyanúsítotti kihallgatásán nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

 




A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Simonka György és 32 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

A NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése alapján indult ügyben az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, majd az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Simonka Györgyöt, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, azt mondta, csak elszenvedője az egésznek.

A vádirat lényege szerint Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult. A termelői szervezetek ugyanis az elismerési tervben szereplő beruházásokhoz, eszközbeszerzésekhez az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint az uniós támogatáson túlmenően a tagállami költségvetésből is támogatásban részesülhettek.

Mivel Simonka György tisztában volt azzal, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg, ezért 2009 év végén elhatározta, hogy mások segítségével, azok cégeinek a felhasználásával egy olyan személyi kört épít fel, melynek az volt a célja, hogy a beruházások megvalósítása során, a döntéshozókat megtévesztve, egymással összehangoltan, európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénybevételével jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak.

 




 

Simonka György és társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, vagyis a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel azért, hogy jogellenesen megnövelt összegű támogatásokat vegyenek fel. Az ingatlanokat olcsón megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették az elismerési tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, amelyek csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek.

Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45 %-át – szolgáltassák vissza neki készpénzben.

Az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot – írta korábban az ügyészség. Simonka ügyéről itt írtunk korábban.

A Viharsarokban sok támogatója kihátrált a korábban a térségben minden ügyet kézben tartó képviselő mögül, de még az utolsó hónapokban is úgy tűnt, hogy mindezek ellenére Simonkának még mindig van lobbi ereje a helyi politikában, több település polgármester jelölésében is döntő szava volt. Igaz, hogy éppen a békési vezető posztot az utolsó pillanatban riválisára bízták, így mostanra már teljesen háttérbe szorult.

 

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top