Politika

Akar látni elsápadó fideszest? Ezt az egy kérdést tegye fel nekik!

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogy közeledünk az őszi önkormányzati választásokhoz, egyre gyakrabban mondogatják a fideszes politikusok, hogy azért kell a kormánypárt jelöltjeire szavazni, mert ők jóban vannak a kormánnyal, könnyebben tudnak bármit elintézni az adott település érdekében. Eger polgármestere, Habis Márton nemrég teljesen nyíltan ki is mondta, hogy „hatékony kormányzati támogatás nélkül az önkormányzat nem lehet sikeres”.




 

Lázár János is hasonló logikával hozakodott elő, amikor kijelentette: „aki csatlakozik hozzánk, vagy aki közénk tartozik, arra számíthat, hogy mindenkinek lesz munkája”.

 

A fideszes vezetők szerint ez csupán racionális érvelés, miközben az ellenzék amondó:

EZ BIZONY SZÍNTISZTA ZSAROLÁS.

 




Kétségtelen, hogy kihallható a fenti szavakból egyfajta burkolt fenyegetés, miszerint ha a polgárok nem úgy szavaznak, ahogy azt a Fidesz elvárja, akkor magukra vessenek, ha majd elapadnak a fejlesztési források – de mivel ez igazából értelmezési kérdés, ebből a megközelítésből nem igazán lehet fogást találni Orbánék okfejtésén.

PEDIG ITT VAN A FIDESZ HAZUGSÁGA AZ ORRUNK ELŐTT, CSAK EDDIG SENKI NEM VETTE ÉSZRE!

 

Vizsgáljuk csak meg más nézőpontból ezt a kormánypárti fejtegetést! Orbánék ugye mindig azt mondogatják, hogy nekik Magyarország az első. Ők csak a magyar emberek érdekét nézik. A jelöltjeik is biztos ezzel kampányolnak, hogy számukra az adott település boldogulása az első számú szempont. Ezért is kérik az ott élők szavazatát. Mert ők aztán csak azt nézik, hogy ott helyben minden a legjobban menjen.




No de ha a fideszes jelölteknek a saját településük a legfontosabb, miként mondhatják azt, hogy ha nem ők nyernek, akkor a helyiek rosszul járnak? Ez bizony egy ordas nagy önleleplező beismerés!

EZ ANNAK A BIZONYÍTÉKA, HOGY A FIDESZES JELÖLT VALÓJÁBAN NEM IS SZERETI AZT A HELYET, AMIT KÉPVISELNI SZERETNE,

 

hisz csak azzal a feltétellel akar jót az ott élőknek, ha megválasztják! Az olyan jelölt tehát, aki azzal érvel, hogy azért kell rá szavazni, mert csak ő tud bármit elintézni, az szinte kiírja magára, hogy neki csak a pozíció a fontos!

A jó hír az, hogy ezzel most bármelyik fideszes képviselőt meg lehet fogni.

IGEN, AKÁR ÖN IS RÁBIZONYÍTHATJA A HELYI FIDESZES JELÖLTRE A SAJÁT HAZUGSÁGÁT!

 

Nem kell hozzá más, csak felkeresni a Fidesz jelöltjét és felvetni neki: valóban úgy gondolja-e, hogy egy kormánypárti képviselő vagy polgármester többet tud elintézni az adott településnek? Ha pedig az illető elkezdi fejtegetni, hogy ez bizony így van, akkor nincs más hátra, mint nekiszegezni a következő egyszerű kérdést:

„VAGYIS HA NEM MAGA NYER, AKKOR MÉGSEM FONTOS AZ ITT ÉLŐK ÉRDEKE? AKKOR MAJD ELNÉZI, HOGY KISZÚRJANAK VELÜNK?”

 




Higgyék el, öröm lesz nézni az elsápadó fideszesek arcát. Azt ugyanis nem tudják kimagyarázni, ha rájuk bizonyítják, hogy nekik nem az adott település, hanem csakis a saját politikai karrierjük az első.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top