Politika

Gyurcsány kíméletlenül kiosztotta Orbánékat

Fotó: Halász Nóra

Mára egyre nagyobb nemzetközi aggodalmat jelent az Amazoniai katasztrófa, melyben a Föld levegőjét nagyban alakító esőerdő jelentős része pusztul el egy tűzvész során. Nemzetközi szinten egyre több politikus fejezi ki félelmét a katasztrofális eseménnyel kapcsolatban, azonban a magyar kormány részéről nem nagyon akartak vagy mertek megszólalni az üggyel kapcsolatban.




GYURCSÁNY FERENC VOLT MINISZTERELNÖK PEDIG AZT IS TUDJA, MIÉRT HALLGATNAK ORBÁNÉK!

 

Szerinte csak azért nem szólaltak fel Orbánék a világ jelenlegi egyik legnagyobb katasztrófája kapcsán, mert az nem hozna nekik szavazókat. Nem szeretnének politikai konfliktusba kerülni a brazil elnökkel, mivel ha megtennék, azzal ők csak saját híveik közül veszítenének embereket.

 

Gyurcsány azt is leírta Facebook-oldalán, hogy Orbánék képesek bármit és bárkit elárulni, vagy bárki szaazatát megvásárolni. Hozzáteszi, hogy

SAJÁT NEMZETÜK JÖVŐJÉT ÁRULJÁK ÍGY EL, PÁR SZÁZALÉK SZAVAZATÉRT.

 




“Nyilván nagyon fontos, hogy a kormánypárt aktuális hülyéje mit mondott tegnap vagy, hogy egy kisvárosban még nem állt össze az ellenzéki együttműködés. Eközben meg az Amazonas esőerdeje lassan leég, mi meg előbb-utóbb megfulladunk. Ez nyilván nem fontos a magyar kormánynak, mert úgy véli, hogy ha erről beszél, esetleg politikai konfliktust vállal a minősíthetetlen brazil elnökkel és az nem hoz szavazót. Bármit elárulnak, vagy éppen megvesznek egy szavazatért. Elárulnak most bennünket is” – írta közösségi oldalán a DK elnöke.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top