Politika

Szavazatvásárlásra készül a kormány – A Fidesz megpróbál mindenkit lekenyerezni

Pestibulvar.hu

Közeledik az őszi önkormányzati választás, így a Fidesz semmit se bíz a véletlenre, ismét előálltak a már jól bevált recepttel. A 444.hu közlése szerint, Gulyás Gergely bejelentette a csütörtöki kormányinfón, hogy




MINDEN MAGYAR NYUGDÍJASNAK KÜLDENEK SZEPTEMBER 30-IG EGY 9000 FORINT ÉRTÉKŰ, REZSI BEFIZETÉSRE HASZNÁLHATÓ UTALVÁNYT.

 

Nem meglepő, hogy pont most, hisz általában csak akkor kapnak a nyugdíjasok egy kis alamizsnát a kormánytól, ha szükségük van a szavazatukra. És mivel sok nyugdíjas épphogy csak kijön a havi nyugdíjából, hatalmas segítség nekik ez az összeg, amiért nem kell mást tenni, mint behúzni egy X-et a kormánypárt mellé.

 




Korábban már beszámoltunk arról, hogy a kormány tervei szerint extra juttatásban részesülne nagyjából 100 ezer közmunkás is, akik a korábbi hírek szerint a havi illetményük 90 százalékát kapnák meg.

A HÍR IGAZNAK BIZONYULT, HISZ GULYÁS BEJELENTETTE AZT IS, HOGY A KÖZFOGLALKOZTATOTTAK NETTÓ 54 EZER FORINTOS EXTRA JUTTATÁSBAN FOGNAK RÉSZESÜLNI.

 

A hírrel kapcsolatban akkor a közmunkás szakszervezet vezetője elmondta, hogy várhatóan majd az őszi önkormányzati választások elé tervezi be a kormány az extra pénz folyósítását (így is lesz), tehát lényegében a közmunkásokat is lekenyerezik, hogy rájuk szavazzanak.

 

Most a választások előtt nagyjából két héttel fogják kézhez kapni a nyugdíjasok az utalványokat, melyet a gazdaság várakozáson felüli teljesítményével indokolnak, valamint a közel 100 ezer közmunkást is sikerül “lefizetniük”, épp a szavazás előtt.

 




A kormány továbbá szeret azzal is kampányolni, hogy államilag rögzített rezsiárak vannak az országban, ami szerintük jó az embereknek, azonban már többször is bebizonyosodott, hogy nem egy esetben haladták meg a világpiacilag indokolt árszintet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top