Politika

Hadat üzent Orbán – megvan, kit akar legközelebb igába hajtani

Pestibulvar.hu

Úgy tűnik, a CEU elüldözésével és az MTA szétverésével nem ért véget a kormányfő hadjárata, most újabb területet akar térdre kényszeríteni.




 

Mint ahogy a 444 írja, az EMMI szerdán bejelentette, hogy a felsőoktatás felügyelete a jövőben a Palkovics László vezette innovációs minisztériumhoz kerül át. Ezzel a portál szerint Palkovics régi álma teljesül, aki már régóta vágyott arra, hogy ő felügyelhesse az egyetemeket és a főiskolákat.

 

2010 óta a felsőoktatás területe mindig az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozott, a harmadik kétharmad után azonban egyre többen rebesgették kormányzati berkekben, hogy ideje a felsőoktatás területét átszervezni egy másik minisztériumhoz. Az EMMI közleményében azt írta, hogy Orbán Viktor szerint a felsőoktatás jobb helyen volna Palkovics Lászlónál, ezért szeptember elejétől rögtön bele is kezdenek az átalakításba. A humán tárcánál ezután csak a közoktatás maradna.

A PORTÁL SZERINT PALKOVICSNAK ERRE AZÉRT AD LEHETŐSÉGET ORBÁN, MERT AZ ELMÚLT ÉVEKBEN A CEU- ÉS AZ MTA-ELLENES HADJÁRATÁVAL MINDEN KÉTSÉGET KIZÁRÓAN BIZONYÍTOTTA A HŰSÉGÉT.

 




Ezt azzal sikerült elérnie, hogy nemcsak vállalta, hanem generálta és végig is vitte az egyes konfliktusokat. Ha kellett, a CEU-t csuklóztatta, ha kellett, az MTA kutatóintézetei függetlenségének biztosításáról hazudott arcátlanul. A 2018-as kormányváltás után nem véletlen, hogy az egykori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium romjain önálló innovációs tárcát állíthatott fel, és államtitkárból miniszterré válhatott.

 

A 444 szerint Palkovics az elmúlt években olyan befolyásra tett szert, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal építése kapcsán finoman még Mészáros Lőrinc üzlettársait is merte kritizálni. A renoméját jelzi, hogy Orbán végül nem a felcsúti milliárdos, hanem Palkovics véleménye mellett állt ki az érintett ügyletben. A lap szerint nemcsak lojalitásával, hanem képességeivel is sikerült meggyőznie a miniszterelnököt, Palkovics ugyanis a hírek szerint több nyelven (angol, német, orosz) felsőfokú szinten beszél, a tárgyalási kultúrája pedig hatékonyabb, mint az egyes díszminisztereinek (pl. Semjén Zsoltnak).

 

Orbánnak azért is szimpatikus Palkovics, mert az üzleti életből érkezett (így nemcsak a szolgalelkűségét, de a tehetségét is ki tudja használni). A miniszter már alig 30 éves kora körül a Knorr-Bremse magyar leányának fejlesztési igazgatójaként dolgozott, régi tanítványai és ismerősei egyfajta istenként tisztelték, amikor még az Akadémiánál volt. Mindemellett Palkovics nemcsak egy egyszerű végrehajtó, mint Orbán legtöbb embere, hanem valós ötletekkel rendelkezik, a magyarországi kutatás-fejlesztésről is pl. határozott víziója van.

PALKOVICS A TÖKÉLETES ORBÁN-MINISZTER. FELÜLRŐL-LEFELÉ, ERŐBŐL HAJTJA VÉGRE A PARANCSOT, NINCSENEK ERKÖLCSI AGGÁLYAI, ÉS HA KELL, SAJÁT EGYKORI KOLLÉGÁIT IS KÉPES HÁTBA SZÚRNI, CSAK HOGY BIZONYÍTSA HŰSÉGÉT.

 




Ezt az Akadémia esetén meg is tette, így Orbán szeptembertől rábízta a felsőoktatás térdre kényszerítését. Palkovics elképzelései ráadásul tökéletesen egybe is esnek a miniszterelnökével, ő ugyanis úgy gondolja, hogy a kutatás-fejlesztés, a felsőoktatás és minden egyéb innovációs, tudásalapú terület felzárkóztatására csakis a még szorosabb politikai felügyelet által kerülhet sor.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top