Politika

Idén is a párthűség döntötte el, ki kapja a Petőfi-díjakat

Pestibulvar.hu

Negyedszer adták át a közmédia zenei díját az év “legjobb előadóinak”.




 

Akárcsak a Kádár-rendszerben, amikor is a legendás 3T (tiltott, támogatott, tűrt) döntötte el, mely művészek részesülhetnek állami elismerésben, úgy most az Orbán-rendszer is rendre aszerint díjazza udvari “művészeit”, hogy ki milyen kapcsolatban áll a miniszterelnökkel.

 

Nehéz lenne legalábbis másként értelmezni, hogy az év előadója miért az a Kovács Ákos lett,

AKI KÉT ÉVE NEM ADOTT KI NAGYLEMEZT, DE CSERÉBE LEGALÁBB MEGKÉRDŐJELEZHETETLEN ORBÁN-HÍVŐ.

 

Az életműdíj kiosztásánál is minimum furcsa, hogy miért az a Nagy Feró kapta, aki az elmúlt időszakban mást sem tett, mint mentegette a Fidesz legembertelenebb döntéseit. Legutóbb emellé még parolázott isegyet Orbánnal a Karmelita kolostorban.




 

De szakmai értelemben is vitatható egy-két döntés: az év dala pl. az a Pápai Joci-dal lett, amivel még az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe sem sikerült bejutnunk. További érdekesség, hogy az év zenekarának azt a Halott Pénzt választották, akinek egyik dalát Orbán pár napja megosztotta a Facebook-oldalán.

 

A teljes díjazottak listáját itt elolvashatja:

Az év női előadója: Rúzsa Magdi
Az év felfedezettje: Acoustic Planet
Az év dala: Pápai Joci: Az én apám
Az év videóklipje: Follow The Flow: Nem tudja senki
Az év férfi előadója: Ákos
Az év gitárosa: Füstös Bálint
Az év szövegírója: Szepesi Mátyás
Az év ütőhangszerese: Gálos Ádám
Az év billentyűse: Szebényi Dániel
Az év zenekara: Halott Pénz
Az év akusztikus koncertje: Bagossy Brothers Company




 

Életműdíj: Nagy Feró

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top