Politika

Hatalmas botrány kering Orbánról az osztrák sajtóban – egyre duzzad, már címlapra került

Pestibulvar.hu

A hírek szerint nem engedték be Burgenland kormányzóját a Merkellel közös megemlékezésre.




 

Hogy vajon csak szimpla szervezetlenségről van-e szó, vagy direkt diplomáciai üzengetésről, nem tudni, de az osztrák BVZ már kiemelt cikkben foglalkozik a témával. A 444 szerint úgy fogalmaztak, idézzük:

“AKI EMLÉKSZIK ARRA, HOGY MILYEN VOLT A HATÁRELLENŐRZÉS A VASFÜGGÖNY IDEJÉN, AZ BORZONGVA EMLÉKSZIK VISSZA A MAGYAR HATÁRŐRÖK ÖNKÉNYESKEDÉSÉRE. EZ AZ ÖNKÉNYESSÉG VISSZATÉRT. IRONIKUS MÓDON PONT AZON A NAPON, MIKOR A VASFÜGGÖNY LEBONTÁSÁNAK HARMINCADIK ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPELTÉK.”

 

A cikk szerint a Sopron evangélikus templomában megtartott istentiszteletre annak ellenére sem engedték be Hans Peter Doskozil burgenlandi kormányzót és Thomas Steinert, Eisenstadt-Kismarton polgármesterét, az ÖVP tartományi elnökét, hogy érvényes meghívóval rendelkeztek. A kormányzó a lapnak azt mondta,

“NEM SÉRTŐDTEM MEG, DE A SZERVEZETTSÉG KÍVÁNNIVALÓT HAGYOTT MAGA UTÁN. MINEK KÜLDENEK MEGHÍVÓT, HA UTÁNA NEM FOGADNAK SZÍVESEN?”

 




Steiner pedig úgy fogalmazott: hiába mondta, hogy Kismarton polgármestere, az őröket ez egyáltalán nem érdekelte. A találkozón egyébként nem csak ez volt az egyetlen botrány, Orbán Merkellel közös sajtótájékoztatóján pl. elkezdte méltatni a náci múltat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top