Politika

Kósa Lajos megnyerte a Németh Szilárddal folytatott versenyt a “legostobább fideszes” címért

Kósa Lajos

A három hete lángokban álló Amazonas vidéken, csak az elmúlt hét végén, nagyjából 100 újabb helyen regisztráltak erdőtüzet. Január óta pedig összesen 78383 erdőtüzet jegyeztek fel azon a területen, ami főként az erdőírtásra és a nagy szárazságra vezethető viszza.




 

Most az RTL Híradó arról számolt be, hogy Kósa Lajos erről a globális katasztrófáról is külön véleménnyel állt elő. A fideszes országgyűlési képviselő a Kossuth Rádió műsorában azt mondta:

“PERSZE NEM AZ ŐSERDŐ ÉG, MINT LÁTHATJUK A KÉPEKEN, HANEM EGYÉBKÉNT AZ A BOZÓTOS, AMI NEM ŐSERDŐ, DE MOST EZ MINDEGY, A RÉSZLETEKBE NEM KELL BELEMENNI.”

 

Kósa azért kezdett bele ebbe az okfejtésbe, mert szerinte az ellenzéki politikusok még a brazíliai erdőtüzeket is Orbán nyakába szeretnék varrni. Véleménye szerint nem is akkora a baj, mint azt állítják, így őt sem a NASA műholdfelvételei, sem pedig a videók nem tudják meggyőzni arról, hogy hatalmas területen lángokban áll a brazíliai esőerdő,

MIVEL SZERINTE CSAK A BOZÓTOS ÉG.

 

A csatorna híradójának a Demokratikus Koalíció elmondta, hogy a Fidesz nem fogja fel, mekkora globális problémát jelent ez a tűz, hisz ez mindenkit érint a Földön. Hozzátették, hogy Orbán Viktor valóban felelős olyan szempontból, hogy ő volt azon vezetők egyike, aki megvétózta a közös európai fellépést a klímavédelem érdekében.

SZERINTÜK ÍGY GYAKORLATILAG ORBÁN IS AZOK KÖZÉ A POPULISTA VEZETŐK KÖZÉ SOROLHETÓ, AKIKET NEM ÉRDEKEL MI FOG TÖRTÉNNI A FÖLDDEL.

 




 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top