Politika

A Demokratikus Koalíció kíméletlenül betámadta a Fideszt

Pestibulvar.hu

A kormany.hu-n elérhető egy dokumentum, mely szerint a kormány azt tervezi, hogy robotokat és drónokat is bevetne a határőrzésben. A Demokratikus Koalíció közleményben fejtette ki véleményét erről a tervről – közölte az atv.hu.




SZERINTÜK A KORMÁNY 9 ÉV ALATT NEM VOLT KÉPES RENDESEN ÜZEMBE HELYEZNI MÉG A BUDAPESTI E-JEGYRENDSZERT SEM,

 

így vélhetően a legmagasabb elvárható szint a drónokkal kapcsolatban amit a kormány képes lenne megvalósítani,

AZ EGY TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRA SZERELT WEBKAMERA LENNE.

 

Hozzáteszik, hogy az újabb elképesztően drága fejlesztések helyett, először számoljanak el a határkerítés eddigi költségeivel.

A párt az alábbi kérdéseket is feltette közleményében:

  • Mi került eddig 270 milliárd forintba?
  • Hogyan sikerült méterenként másfél millió forintot költeni egy közönséges drótkerítésre?
  • Miért került a menekültek “megállítása” fejenként 22 millió forintba?
  • Hányan lettek közpénz milliárdosok a szándékosan félelemben tartott magyarok megvédésére hivatkozva?




A DK SZERINT “NEM SZABAD ÖSSZEKEVERNI AZ ORSZÁG BIZTONSÁGÁNAK ÜGYÉT A LOPÁSSAL, NEM LEHET AZ ELŐBBIRE HIVATKOZVA ÉVEKEN ÁT AZ UTÓBBIT MŰVELNI”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top