Belföld

MSZP: Kampányújságokat vitt egy óvodába a budapesti Fidesz

A City Magazin című helyi újságot terjesztik, ami az MSZP szerint kampánylap.

 




 

A Bástya utcai óvoda folyosóján terjeszti a City Magazin című, belvárosi kampányújságját az V. kerületi Fidesz – állítja keddi közleményében az MSZP. Ez az a helyi ingyenes újság, amelyet nem az önkormányzat ad ki, de előszeretettel szerepeltetnek benne helyi fideszes politikusokat.

A Bástya utca óvoda pedig az, amelynek udvarát, a környék egyetlen zöld kertjét az MSZP szerint elvesztegette az önkormányzat, és ma már magánparkoló működik a helyén.

A szocialisták szerint nem ez az első eset, hogy óvodásokat használnak fel politikai célra: áprilisban bejárta a sajtót, hogy almát osztott és gyerekekkel fotóztatta magát a polgármester Szentgyörgyvölgyi Péter.




Az MSZP azt is írja, hogy ezzel egy időben a kerület déli részén szabályosan elhelyezett kampánytábláik nagy részét ismeretlenek leszedték és ellopták, helyükön fideszes hirdetések jelentek meg. Az óvodai kampányolás ellen tiltakozva a helyi választási bizottsághoz fordultak.

“Ismételten felszólítjuk politikai ellenfeleinket, hogy legalább azt az erkölcsi minimumot próbálják megtartani, hogy gyerekeket nem használnak fel politikai célokra. A táblák ellopása miatt rendőrségi feljelentéseket tettünk, ezekről az esetekről a térfigyelő kamerák felvételei a hatóságok rendelkezésére állnak” – írták.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top