Egészen pontosan 331,94 forintot ért 1 euró, ami ismét egy történelmi mélypont.
Kedden délután újabb történelmi mélypontot ért el a forint: egy euró 331,94 forintot ért délután 5 óra körül. Igaz, egy órával később már csökkent az euró-forint árfolyam, jelenleg 331,4 forintra/1 euróra
– írja a Portfolio.hu.
A portál szerint ennek az az oka, hogy globálisan is romlanak a kilátások, ez pedig a forint árfolyamára is hatással van. A régióban viszont a lengyel zloty és a cseh korona sem mozdult számottevően.
Egy amerikai dollár 300,57 forintba kerül, az angol font pedig 371,24 forintnál jár jelenleg.
A portál szerint rövidtávon a következő időszakban az EKB csütörtöki döntése határozhatja meg az árfolyamok alakulását, amely újabb felfordulást okozhat a devizapiacon.
A forint legutóbb augusztus végén ért el árfolyammélypontot a főbb devizákkal szemben. Akkor
az euró jegyzése 331 forint fölé, 331,87-ig emelkedett, ami a forint valaha elért leggyengébb árfolyama volt. Ezt szárnyalta túl a mai érték.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.