Politika

Babaváró humbug: döbbenetes tényeket közöltek a bankok!

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A babaváró hitel egyáltalán nem alkalmas arra, amira kitalálták, mivel a gyermekvállalás helyett inkább az ügyeskedésre ösztönöz. Hiába verik a mellüket Orbánék, hogy a kamatmentesen felvehető 10 millió forint miatt majd lassul a népességfogyás, hisz az igénybevételéhez öt éven belül születnie kell legalább egy gyereknek – a helyzet az, hogy ezt a hitelt még akkor is bőven megéri felvenni, ha végül nem gyarapodik a család. Ha ugyanis a 10 milliót például Magyar Állampapír Plusz nevű kötvénybe fektetik, az öt év alatt elért hozam magasabb lesz, mint amennyi büntetőkamatot a babaváró hitelre kell fizetni.




 

A Népszava szerint a pénzintézetek folyamatosan jelzik a Magyar Nemzeti Banknak, hogy a babaváró hitelt igénylők jelentős része befeketetési termékeket vásárol a kölcsönből, vagyis

A PÉNZT NEM CSALÁDALAPÍTÁSRA HASZNÁLJÁK, HANEM A MÁR MEGLÉVŐ VAGYONUKAT GYARAPÍTJÁK.

 

Ezt egyébként a jegybank saját statisztikái is alátámasztják, mivel a júliusban megkötött 54 milliárd forint értékű babaváró kölcsönök többletként jelentek meg a lakossági hitelezésben. Vagyis olyanok vették fel a kamatmentes 10 milliót, akiknek egyébként nem folyamodtak volna kölcsönért. Vagyis nagy eséllyel eszükben sincs babát várni, csupán befektetik ezt a pénzt, kihasználva, hogy

MÉG AKKOR IS NYERNEK A KEDVEZŐ HITELEN, HA NEM SZÜLETIK GYEREK!

 




Látható tehát, hogy Orbánék a családtámogatás helyett inkább egy kiskaput nyitottak az ügyeskedőknek. Méghozzá azoknak, akik eleve jómódúak: a bankok adatai szerint eddig ugyanis leginkább a magasabb jövedelmű, úgynevezett prémium banki ügyfelek éltek a lehetőséggel. Ugyanaz történt tehát, mint annak idején a devizahitelek forintosításával, az egykulcsos személyi jövedelemadóval vagy a családi adókedvezménnyel:

ORBÁNÉK A GAZDAGOKAT SEGÍTIK EXTRA JUTTATÁSSAL, MIKÖZBEN SZÉLES KÖRŰ TÁMOGATÁSRÓL SZÓ SINCS!

 

Mindezt persze igyekeznek eladni „családbarát” intézkedésként, de a valódi cél ugyanaz: hogy a fideszes jómódú réteg még jobban megszedhesse magát.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top