Politika

Fellázadtak a fideszesek: beperelték a kormánypropaganda kiadványait

Kép: MTI

Olyan dolog történt Siófokon, ami eddig elképzelhetetlennek tűnt a NER világában:




A FIDESZES TÖBBSÉGŰ KÉPVISELŐ-TESTÜLET EGYHANGÚ DÖNTÉSSEL SZAVAZTA MEG, HOGY INDÍTSANAK SAJTÓPERT A RIPOST ÉS A PESTI SRÁCOK ELLEN!

 

A polgármester javasolta, hogy a város nevének és becsületének védelmében indítsanak pereket a kormánypropaganda ellen, amely az utóbbi időben lejárató cikkeket jelentetett meg a városról.

 

“Olyan színben tüntették fel városunkat, hogy itt egy „fertő”van, már a gyerekeket sem lehet utcára engedni, úgy elburjánzott a bűnözés. A nyár közepén egy ilyen, tényekkel alá nem támasztott, sőt, a rendőrség által határozottan megcáfolt iromány igen kártékony egy turisták százezreit vendégül látó település számára, végtelenül rontja annak hitelét.” – irja a polgármester a Facebookon az indolkásában.




A helyzetet színezi, hogy a fideszes többség a független, polgármestert már évekkel ezelőtt megfosztotta jogköreitől, még egy kisebb összegű szerződést sem írhat alá, ezért fordult a közgyűléshez, ahol kiderült, hogy

A FIDESZESEKNEK IS ELEGÜK VAN A MOCSKOS LEJÁRATÓ KAMPÁNYOKBÓL.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top